Krónika

Bombariadó a Vörösmarty téren

Hatástalanították és elszállítják a robbanóeszközt

Bombát találtak a felújítás alatt lévő Vörösmarty téren, ezért a környéket és az ott lévő épületeket kiürítik.

Vörösmarty tér bomba
A közlekedési korlátozásokat feloldják.

Gajdos Milán elmondta, a Vörösmarty tér Deák Ferenc utca felőli részén került elő a robbanótest földmunkák során.

A honvédség tűzszerészei vizsgálták a robbanótestet.

A munkálatok miatt a környéket mintegy 100 méteres sugarú körben lezárták és kiürítették- közölte.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: a tűzszerészi munkálatok miatt a József Attila utca - Bécsi utca - Petőfi Sándor utca - Március 15. tér - Apáczai Csere János utca által határolt területet zárták le.

Emiatt a kisföldalatti (M1-es metró) helyett pótlóbusz jár a Deák Ferenc tér és az Oktogon között.

A 15-ös és a 115-ös autóbusz terelve jár, a Boráros tér felé nem érinti a Vigadó tér és a Petőfi tér megállót, a Gyöngyösi utca, illetve az Árpád híd felé pedig nem érinti a Szervita tér megállót.

A BKK később azt közölte: a 2-es villamos a Vigadó tér megállón megállás nélkül áthalad. A 16-os és a 105-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti az Erzsébet tér megállót.

Gajdos Milán később azt közölte: a tűzszerészek egy szovjet gyártmányú 100 kilogrammos második világháborús bombát azonosítottak.