Krónika
Bomba robbant a magyar kozmetikus szalonjában
Az FBI gyilkossági ügyként kezeli az esetet
A bomba – amely a kétemeletes épületben nagy károkat okozott – feltehetőleg egy csomagban érkezett meg a szépségszalonba, ám az már tudható, hogy azt nem a posta hozta, s jó pár futárcéget is kizártak a rendőrök.
Az FBI nem balesetként, hanem gyilkossági ügyként kezeli az esetet. A nyomozóiroda helyi idő szerint szerda reggel házkutatást tartott a nő volt barátjának, Stephen Bealnak otthonában, mert az illető hobbiból rakétákat épít, így köze lehetett az eseményhez. A rendőrség ugyan letartóztatta a férfit, ám vádat nem emeltek ellene. Az áldozat – aki már három évtizede foglalkozott szépségápolással – tizenkét éve élt családjával a városban és a „szépség prófétájaként” hirdette magát. Facebook-posztja szerint május elején Magyarországon járt. Posztolt a Balaton közeléből, Debrecenből, a demjéni fürdőből és Miskolcról is. Utóbbi helyről azt írta, hogy harminc évvel ezelőtt itt tanulta ki a kozmetikusi szakmát. Május 15-én éppen a robbantás napján érkezett vissza Kaliforniába.