Krónika

Bölcskei: Súlyos problémákkal nézünk szembe

Megkezdődött tegnap a Magyarországi Református Egyház (MRE) tizenharmadik zsinatának cikluszáró ülése.

Eközben zajlanak a tisztújító választások, s véget ér Bölcskei Gusztáv püspök, lelkészi elnök tizennyolc éves egyházkormányzói időszaka. Bölcskei beszédében az MRE költségvetése kapcsán kiemelte: súlyos problémákkal és négyszázötvenmillió forintos hiánnyal kell szembenézniük. Miközben a célzott és a normatív támogatás összege nőtt, az egyszázalékos felajánlásokból és azok állami kiegészítéséből származó, szabadon felhasználható támogatás összege 2015-ben húsz százalékkal csökken az ideihez képest.

Megjegyezte, ebben maga a szisztéma a hibás. A költségvetés elfogadása előtt a négy történelmi egyház képviselője közösen egyeztet a kormánnyal, és reményét fejezte ki, hogy az alapvető kérdéseket rövid időn belül sikerül tisztázniuk. A hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatban elmondta, még mindig vannak olyan egyházi iskolák, ahová nem érkeztek meg a hittankönyvek.

A püspök szólt arról is, az első világháború idején csúfosan leszerepelt az európai értelmiség, de az egyházak is. November 11. az első világháború végét jelentő fegyverszünet napja, az erről szóló egyezményt Németország és a szövetséges hatalmak képviselői 1918-ban ezen a napon írták alá. Emlékezni kell az áldozatokra – hangsúlyozta.