Az újrakezdés lehetőségei a vörösiszap után

Túllépve az anyagi károk listázásán, a biztosítókkal folytatott küzdelmeken, a megrendítő állapotok bemutatásán, a felelősök keresgélésén, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem lehet és nem is szükséges a fent említettektől eltekinteni. Hiszen az egyéni élettörténeteket – azon belül az elbeszéléseket vizsgálva –, ezek integráns részét képezik az egyéni emlékezetnek, ugyanakkor nem merítik ki a katasztrófaélményeket – mondta lapunknak Prehoda Anna szociológus, aki elsőként végzett kutatásokat a terepen. Először a tragédiát követő hetekben, másodszor pedig három évvel később, hallgatói segítséggel több mint nyolcvan élettörténeti interjút készített a katasztrófát átélt személyekkel. Mint mondta, célja az volt, hogy megértse, hosszú távon mely társadalmi kapcsolatformák járultak hozzá az egyéni traumafeldolgozáshoz.

A szerencsétlenséget követő hetekben olyan feldolgozási stratégiákat figyeltek meg, amelyek egyrészről arra mutattak, hogy a szokott élet rendjének mielőbbi visszaállítása a cél. Ekként például a munka szerepe is felértékelődött. A másik stratégia segített a károsultlétben is hasznosnak érezni magukat az embereknek, sokszor akár túllépve a családban a szokottnál intenzívebben betöltött segítő szerepeken. A feldolgozást azonban sok esetben lassította, akadályozta a felelősök részéről történő bocsánatkérés hiánya – magyarázta a kutató.

Prehoda Anna a hosszú távú feldolgozás során két fő faktort talált. A legjelentősebb a családi kapcsolatok támogató ereje, a fizikai segítségnyújtáson túl az érzelmi támogatásban is jelentősnek bizonyult. Ahol a szűk család jól működött a katasztrófa előtt is, a lelki gyógyulás is végbement, s a megrázkódtatás a legtöbb esetben a családokat nem zilálta szét. A második ilyen az új otthon helyszíne volt. Ugyanis a települések szélén kialakított, egységes lakóparkokba való beköltözés lassította a felejtést, részint az elhelyezkedés miatt, részint pedig mert ezek az épületek olyan „kitett” helyzetbe merevítették az emberek életét, amely mindig emlékezteti őket az eseményekre. Ellenben azokkal, akik a városok más részén használt házakba költöztek és egy ép kisközösségbe kerülve könnyebben feldolgozták a traumát – fogalmazott.

A fentiek ellenére azonban a lakosság nagy részénél megkezdődött vagy végbement a feldolgozás, de maradtak törésvonalak a közösség több szintjén. A károsultakat nélkülözhetetlen testközelből meghallgatni, mert a katasztrófa az egész társadalomra hatással van, így sajátos kollektív emlékezetbe ágyazódik, amelyen belül külön emlékezeti csoportot alkotnak azok, akik személyesen is átélték azt – hangsúlyozta Prehoda Anna.