Krónika
Az égő fenyő is a szerződés része
A bóvli izzók okozta tűz miatt nem fizet a biztosító
Hozzáfűzte, hogy például az Európai Unió több országában ez nem így van. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha nem engedélyezett forrásból származó égősort vásárolt valaki, és attól gyullad fel a karácsonyfa, a biztosító az égősorra hivatkozva megtagadhatja a kár kifizetését, még akkor is, ha a károsult rendelkezik lakásbiztosítással.
Gilyén Ágnes elmondta: a katasztrófavédelem azt javasolja a lakosságnak, hogy minden esetben körültekintően vásároljon égősort, a csillagszórót pedig ne a fákon, hanem kézben tartva gyújtsa meg, úgy könnyebben elkerülhető a tűzeset.