Krónika
Az agyra is káros lehet a kezeletlen diabétesz
A cukorbetegségre használt gyógyszerek lassíthatják az Alzheimer-kór kialakulását
Az Alzheimer-kór okait nem ismerjük, azt azonban tudjuk, mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit – nyilatkozta korábban lapunknak az Alzheimer-világnapon Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke. Hozzátette, a magas vérnyomás, a fej-traumák, egyes nyugtatók, az elhízás, valamint a kezeletlen diabétesz is növeli a betegség kockázatát.
Ez utóbbit, vagyis a kezeletlen cukorbetegség és a demencia közötti összefüggést erősítette meg egy, a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) kutatói által végzett vizsgálat. Az MTI közlése szerint a szakemberek közel ezerháromszáz 55 éves vagy idősebb ember esetében hasonlították össze az agyban lassan szétterjedő fehérjegubancokat, amelyek az Alzheimer-kór jeleinek tekinthetők. A vizsgáltak között volt cukorbeteg, prediabétesz állapotú és normális vércukor szinttel bíró személy is. A kutatás kiderítette, hogy a kezeletlen cukorbetegségek esetén az Alzheimer-kór tünetei 1,6-szor gyorsabban fejlődhetnek ki, mint azoknál, akik nem szenvednek diabéteszben. „Lehetséges, hogy a cukorbetegség kezeléséhez alkalmazott gyógyszerek számítanak az agyi leépülés előrehaladásában. Az azonban egyelőre nem világos, miként lassítják vagy akadályozzák meg azt, és ez az, amit a jövőben kutatni kell – magyarázta Daniel A. Nation, az USC pszichológusa.
A tanulmány alapján nehéz állást foglalni, ugyanis az sem mellékes szempont, hogy hány éves a beteg, illetve milyen típusú diabéteszben szenved – magyarázta lapunknak Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa. Hozzátette, az sem tisztázott, mit értenek kezeletlen diabétesz alatt, hiszen mást jelent, ha valakinek kórosan magas a vércukorszintje, mintha csak kis mértékben tér el ez az érték. A probléma az, hogy ha a betegség lassú ütemben alakul ki, szinte teljesen tünetmentes marad, főképp a 2-es számú diabéteszesek esetében, ami a cukorbetegek 90 százalékát érinti. Tünetek már csak akkor jelentkeznek, ha a vércukor szintje folyamatosan kórosan magas értéket ér el. A tünetek jellemzően a szájszárazság, bőrkiütések vagy a tartós szomjúságérzet.
Ma Magyarországon 772 000 gyógyszerrel vagy inzulinnal kezelt diabéteszes beteg van – hívta fel a figyelmet a diabetológus. Mint mondta, becslések szerint körülbelül ugyanennyi, de minimum ötszázezer személy van, akinek egy része nincs tudatában a betegségének a tünetmentesség miatt, míg mások tudnak róla, de nem szednek rá gyógyszert. Porochnavecz Marietta hangsúlyozta, fontos volna szűréseket végezni a veszélyeztetett populáció, így a negyvenöt év felettiek, a magas vérnyomásban szenvedők, a túlsúlyosak, az állapotos nők – akik diabéteszben szenvednek vagy 4000 gramm feletti súlyú magzatot szültek –, illetve azok körében, akiknek a családjában 2-es típusú diabétesz előfordul.