Krónika

Ásatás a rézkor elitjének nyughelyén

A Kárpát-medence sok tekintetben megelőzte a korabeli Mezopotámiát is

Rézkori gazdagok temetőjét vizsgálják szakemberek a Pilisben – közölte tegnap a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Az ötezer éve élt elit nyughelyének feltárását Bondár Mária régész vezeti. A vizsgált időszak, vagyis a késő rézkor – amely időszámításunk előtt 3600-3500-tól Krisztus előtt 2800-ig terjedt – megelőzte az Egyiptomi Óbirodalom piramisépítő fáraóinak színrelépését, és ennek a korszaknak a végén jelentek meg az első nagyobb sumér városok. Ez az időszak azért különösen érdekes, mert a Kárpát-medencében is több nagy fejlesztés terjedt el, így például a kerék és a kocsi, ami alapvető hatással volt a társadalomra.

A késő rézkor intenzíven kutatott időszak, hiszen ebben a periódusban született a legtöbb őskori innováció.Bondár Mária tegnap ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az időszakot nemcsak a kerék és a kocsi megjelenése jellemzi, hanem egyes, az emberek csoportjainak közös fejlődését biztosító, akkor különlegesnek számító fémötvözetek elterjedése, a ló háziasítása, az állatok igavonó erejének hasznosítása is.

A szakember kifejtette azt is, hogy mára már megdőlni látszik az a nézet is, hogy minden innováció Mezopotámiából ered, hiszen a Kárpát-medencében ennél korábbi kocsi- és kerékleletek vannak.