Krónika
Apasági per indulhat Julio Iglesias ellen
Egy 41 éves valenciai férfi állítólag DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy ő a világhírű énekes fia
"Huszonhét évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok, valamint azt hogy anyám mindig az igazat mondta" - nyilatkozta újságíróknak Javier Sánchez Santos, amikor a bírósághoz fordult az ügyben.
A kereset alapja egy DNS-vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek el. Magánnyomozó közreműködésével szereztek hozzá mintát a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.
A feltételezett apaság történetét jól ismeri a spanyol közvélemény; a kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos a sajtóban jelentette be, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja. Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született. Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel.
Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte. Két házasságából nyolc gyereke született.