Krónika

A vízi mentőknek több ezer ember köszönheti az életét

Negyvenhárom viharjelző állomás szolgálja vizeink mellett a strandolók biztonságát, most már csak az maradt hátra, hogy időben reagáljunk a figyelmeztető fényjelzésekre

Évente három-négyezer embert kell kimenteniük a vízi mentőknek Magyarországon - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Csak a múlt szombaton a Balatonból tizennyolc, a Velencei-tóból öt embert mentettek ki. Tar Mihály azt is elmondta, hogy a part menti sávban megtalálták annak az ötvenéves belga férfinak a holttestét, aki pénteken a balatonboglári kikötőtől nagyjából kétszáz méterre egy vitorlásról ugrált társaival együtt a vízbe, ám egyszer nem jött többé a felszínre.

Nyolc új viharjelző állomást létesít a katasztrófavédelem a balatoni régióban, és folyamatosan fejleszti a viharjelző rendszereket a hazai tavak partjain, illetve a vizeken tartózkodók biztonsága érdekében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kommunikációs szolgálata a távirati irodával. Várhatóan Balatonszepezdre, Balatonedericsre, Fenékpusztára, Balatonszárszóra és Tihanyba új parti viharjelző állomás kerül, Siófokon, Szigligeten és Keszthelyen pedig vízközepi állomás létesül.

Jelenleg a Balatonon kívül a Fertő tó, a Velencei-tó és a Tisza-tó partjainál üzemel viharjelző rendszer, összesen negyvenhárom állomással. Ezek egy része már a legkorszerűbb LED-es technológiával működik, ami jobb láthatóságot és gazdaságosabb üzemeltetést biztosít - tették hozzá. Mint írták, elsőfokú viharjelzés legalább óránkénti negyven kilométeres erősségű szél esetén lép életbe, ilyenkor percenként negyvenöt sárga fényű villanás jelzi a vízben és a vízparton tartózkodók számára a veszélyt. Ekkor úszni, csónakázni vagy a vízen bármilyen más sporteszközzel tartózkodni csak a parttól számított ötszáz méteren belül szabad. Óránkénti hatvan kilométeres vagy annál erősebb szél esetén másodfokúra növekszik a viharjelzés, a viharjelzőlámpák ekkor percenként kilencvenszer villannak fel. Ilyenkor szigorúan tilos úszni, fürdőzni, csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni.

A katasztrófavédelem arra kéri a nyaralókat, hogy a szabadidős programok tervezésekor és ezek közben is mindig vegyék figyelembe a viharjelzőrendszer figyelmeztetését, baj esetén pedig hívják a 112-es segélyhívó számot. A viharjelzőrendszer állomásainak működéséről, az aktuális riasztási fokozatokról a katasztrófavédelem weboldalán, a Katasztrofavedelem.hu oldalon, vagy a „Tavihar” nevű ingyenes telefonos alkalmazás segítségével lehet tájékozódni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom