Krónika

A magyar csapat befőzte magát a világdöntőbe

Pohner Ádámék a nyolcadik, azaz továbbjutó helyen végeztek Torinóban, a Bocuse d’Or európai válogatóján

Húsz induló közül, a nyolcadik helyen végzett Pohner Ádám és csapata a Bocuse d’Or szakácsverseny európai válogatóján, Torinóban, s így ott lehet majd 2019 januárjában a lyoni világdöntőben.

Pohner Ádám 20180613
Elégedett lehet a huszonöt éves séf (Forrás: Facebook)

A kétnapos Bocuse d’Or szakácsverseny európai válogatójának tegnapi zárónapján a hagyományosan a legnagyobb táborral rendelkező országok – Norvégia, Svédország és Dánia –, valamint a házigazda Olaszország csapatai szálltak versenybe. Ahogy lapunk is megírta a balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese, Pohner Ádám pedig még hétfőn állt a tűzhelyhez. Rajta kívül a magyar csapatot Csillag Richárd commis (séfsegéd), Vomberg Frigyes coach és Hamvas Zoltán alkotta. „Jól ment minden, mindent meg tudtunk csinálni, úgy, ahogyan szerettük volna” – nyilatkozta akkor a magyar séf.

A tegnapi eredményhirdetés előtt a helyszínen szurkoló Csapody Balázs, a Kistücsök tulajdonosa lapunknak elmondta, hatodik-nyolcadik helyre várja a magyar csapatot. Tippje bejött, ugyanis Pohnerék végül a nyolcadik helyen végeztek, vagyis utazhatnak jövőre Lyonba, a világdöntőre. A bronzérmet a dánok kapták, második helyen a svédek végeztek, míg a norvégok vihették haza a győztesnek járó aranyszobrot. A legjobb segédnek járó díjat az olasz commis kapta, a legjobb zöldségtányér díját a fran­ciák, míg a legjobb hústálért járó elismerést a finnek vihették haza.

A magyar csapat vegetáriánus tányérján többek közt Castelmagno sajttal, tojássárgájakrémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött „tojáshéj” szerepelt, ebbe a töltelékbe került bele a meglepetés-alapanyag, a spagetti. A hústálra bélszín, zellerkrém, rókagomba, citromos kakukkfű, cékla karamellizált hagymával, kacsamáj almával, olasz rizottó és tokaji aszúval főzött alaplé is került.