Krónika
A győztes ne csak szép legyen, hanem intelligens is
Fejér megyében élnek az ország legszebb lányai a Nemzet Szépe verseny közvélemény-kutatása szerint
A két éve létrehozott szépségverseny azokat a valódi szépségeket hivatott megtalálni a szervezők szerint, akik mind megjelenésükkel, mind pedig gondolkodásmódjukkal és értékrendjükkel kiemelkedők. A versenyen a standard nemzetközi elvárások mellett más szempontokat is figyelembe vesznek a királynő kiválasztásában – írja a Kisalföld.hu. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a versenyzők olyan tudással, ismeretekkel és önérzettel rendelkezzenek, amelyek szorosan kötődnek nemzetünkhöz. A versenyre huszonegy és huszonhét éves kor között minden hölgy jelentkezhet, de plasztikai beavatkozás és tetoválás nem engedélyezett a jelöltek körében. A jelentkezők fontos személyiségjegyei közé kell tartoznia az empátiának, a segítőkészségnek, a magabiztosságnak. Nem indulhat a versenyen, akiről korábban pornográf jellegű anyag készült, házas, illetve gyermeke van.
A versenyzők az előválogatón fürdőruhában is megmutatkoznak a szakmai zsűri előtt, de a verseny döntőjében a rendezvény eleganciája miatt ez a szám elmarad. Az előválogatókról tizenkét lány jut tovább, ők később egyhetes felkészítő táborban vesznek részt, ahol igyekeznek a szervezők megismerni a lányok valódi énjét, és felkészítik őket a gálaestre.
A Nemzet Szépe szervezői az elmúlt hetekben többek közt arra is választ kerestek, melyik megyében élnek a legszebb magyar lányok. Készítettek egy internetes kérdőívet, amelynek eredménye szerint a válaszadók 21,4 százaléka szerint a Fejér megyei lányok a leggyönyörűbbek. A második helyen a budapesti lányok végeztek 14,5 százalékkal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hölgyek állhattak fel a válaszok 6,8 százaléka alapján.
A csaknem háromszáz válaszból kiderült az is, hogy a külső megjelenés mellett az intelligencia (91 százalék), az őszinteség (72,6 százalék) és a céltudatosság (67,5 százalék) a három legfontosabb jellemző, amellyel egy szépségkirálynőnek rendelkeznie kell.