Krónika
A család a legfontosabb nekik
Felmérték, mitől félnek legjobban a gyermekek
A több mint ezer középiskolás fiatalt megszólító anyag szerint a középiskolások nagy része retteg a szexuális erőszaktól. Mint kiderült, minden második gyerek bevallása szerint szorong valami miatt, negyvenhárom százalékuk nem bízik magában, és ami meglepő: majdnem minden harmadik középiskolás úgy gondolja, hogy a szülei nem elégedettek vele.
A szorongás az elvált szülők gyerekei és a gyermekvédelmi gondoskodásban élők között hét százalékkal magasabb. A gyerekekkel dolgozó szakemberek egyik legnagyobb kihívása, hogy feloldják a szorongást és visszaadják a fiatalok önbecsülé-sét. Munkájuk legidőigényesebb része a bizalom kialakítása, ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy gyerek el tudjon kezdeni mentálisan is fejlődni, s e téren nincs különbség állami gondozott és családban élő gyerek között – mondta a kutatással kapcsolatban Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak pszichológusa.
A felmérésből kiderült az is, hogy a család kérdése mint fontos támpont folyamatosan a gondolataik központjában jár, hiszen a fiatalok nemcsak annak elvesztésétől félnek, de minden második-harmadik attól is retteg, hogy felnőttként nem lesz saját famíliája.