Krónika

Végső búcsú Kálloy Molnár Pétertől

December 19-én 12 órakor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Végső búcsú Kálloy Molnár Pétertől
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter
Fotó: MH/Török Péter

A december 1-jén, 55 éves korában elhunyt színészt, rendezőt, írót, zenészt a ravatalozóban tartott búcsúztatást követően a 41-es új Művészparcellában helyezik végső nyugalomra. „A búcsúztatás nyilvános. A család szeretettel fogad mindenkit, aki jelenlétével szeretné megköszönni Péter művészetét, emberségét és mindazt, amit a magyar kulturális élethez adott” - olvasható a közleményben.

Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, 1997 óta szabadfoglalkozású művész volt.

A széles közönség többek közt filmszerepeiből, valamint a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de rendszeresen szinkronizált is. Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő. Három szólólemeze jelent meg. Nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben.

Kapcsolódó írásaink