Krónika

Drámai baleset után szállt ki sértetlenül az autójából az M1-esen a sofőr

A túloldalon megindult a katasztrófaturizmus

Egy baleset, melynek résztvevői csodával határos módon csak könnyű sérülésekkel szálltak ki az autóból – írta hivatalos Facebook-oldalán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Drámai baleset után szállt ki sértetlenül az autójából az M1-esen a sofőr
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Katona László

Jó látási viszonyok, száraz burkolat az M1-en. Egy szürke autó érkezik a külső sávban, majd lassan, minden jelzés, előjel nélkül átmegy a belső sávba, egyenesen a szalagkorlátnak. A sofőr feltehetően próbálja menteni a helyzetet, korrigál, de újra a szalagkorlátnak ütközik – olvasható a posztban.

Ezután az autó a külső szalagkorlát felé veszi az irányt, ahol a korlátnak hajt, felborul és a levegőben háromszor át is fordul. Szerencsére a kerekeire érkezett a jármű, az utasok pedig kiszálltak az autóból.

Ezzel még nem volt vége az esetnek, hiszen eközben a túloldalon megindult a katasztrófaturizmus, melynek „köszönhetően” minden ok nélkül belassult a pálya forgalma és majdnem ráfutásos baleset is lett belőle. Ez a sokszor emlegetett fantomdugó.

Kiemelték: „Hogyha korrigálni kell, akkor azt a helyzetnek megfelelően tegyük, hiszen autópályás sebességnél az autó – a városi tempóhoz képest- máshogyan reagál a hirtelen irányváltásokra. Ha telefonálnia kell, ne legyen a kezében a telefon! Használjon kihangosítót! Vezetőként kérje utastársa segítségét, ha bármire szüksége van és elő kell venni! Ha nincs önnel senki, álljon meg egy pihenőben és úgy keresse meg azt, amire szüksége van! Ha fáradt, álljon meg pihenni! Csak akkor tud jól reagálni egy közlekedési helyzetre, ha az útra és a forgalomra is figyel, betartja a KRESZ-t és a megfelelő követési távolságot. Csak ezek, így együtt adnak esélyt, hogy elkerülje a bajt!”

Object box

Kapcsolódó írásaink