A magyar, aki stílusával forradalmat hozott

Makovecz Imre Budapesten jött a világra. A fővárosban nőtt fel, de gyermekkorának nyarait apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon töltötte, itt ismerte meg a paraszti életformát. Felsőfokú tanulmányait 1954-ben kezdte a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Karán. Az 1956-os forradalom életének meghatározó élménye lett, az eseményekben való aktív részvétele miatt egyetemi tanulmányait felfüggesztették, így csak 1959-ben szerzett diplomát.

Az állami tervezővállalatoknál kezdett dolgozni, 1972-ben ő tervezte a sárospataki Művelődés Házát, amelyet 1983-ban a Kairói Nemzetközi Építésztalálkozón a világ tíz legszebb épülete közé sorolták, de az épület minőségének ügyében tanúsított hajthatatlansága miatt állását el kellett hagynia. 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze volt, majd megalapította saját építészirodáját, a Makona Tervező Kisszövetkezetet (ma Makona Kft.).

Az 1970-es évek közepétől néhány kollégájával a vidéket járta, hogy az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen. A sorozatos "betartások", adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból, szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet.

Első figyelemre méltó munkája a paksi Szentlélek-templom: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület turistalátványosság lett, miként stílusának karakteres hordozója, a siófoki evangélikus templom is. A Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast formáz, jellegzetes stílusjegyeit hordozza későbbi munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori piliscsabai kampusza.

Egyik legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható, héttornyos épület bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. Az épület bárkaformája az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. A pavilon hét tornya adta az ötletet a 2002 óta megrendezésre kerülő Héttorony Fesztiválnak.

Alkotásai az építészeti világban egyfajta forradalmat hoztak létre, melyek az organikus formák és a népi építészeti hagyományok ötvözésével építészeti mesterművek lettek. Különböző rendeltetésű, jellegzetes épületeinél a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Az építészetről azt tartotta, hogy az mintegy a teremtés folytatása, az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna le rá. Az épületnek egylényegűvé kell válnia a környezettel, szervesen kell illeszkednie a tájba. Emberközpontú, "látó" házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), ami a "belső lényeget" fejezi ki, azt, hogy az épület lény. Ahogy ő megfogalmazta: "Az én építészetem humanizált építészet, emberközpontú."

A huszadik század egyik legkreatívabb és leginnovatívabb magyar építésze volt, egyedülálló stílust és szellemiséget vitt bele munkáiba, különösen az általa tervezett templomokba, amelyekkel a nemzetközi építész szakma elismerését is kivívta. Az erdélyi csíksomlyói Hármashalom-oltára a pünkösdszombati szentmise hagyományos helyszíne lett. (Első fővárosi templomát, a pesterzsébeti református Összetartozás-templomot 2021-ben szentelték fel.)

Makovecz Imre 1981-től az Iparművészeti Főiskolán, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított. 1987 óta tagja volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának. 1992-ben kezdeményezésére jött létre a Magyar Művészeti Akadémia, amelynek elnöki tisztét haláláig betöltötte, 2011 óta a köztestület örökös tiszteletbeli elnöke. Konzervatív közéleti személyiségként legfontosabb céljának a magyarság tudatos védelmét, szüntelen szolgálatát tartotta. Többek között 1989-ben részt vett a Kós Károly Egyesülés megalapításában.

Munkássága elismeréseként számos díjban részesült, 1969-ben Ybl Miklós-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetéssel, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal, 2001-ben a Corvin-lánccal tüntették ki. 2003-ban a Magyar Szabadságért-díjjal és a Prima Primissima Díjjal, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal, 2011-ben Szent István-díjjal ismerték el és Budapest díszpolgára lett.

Makovecz Imrét 2011. szeptember 27-én, életének hetvenhatodik évében, Budapesten érte a halál. Élete utolsó napjáig dolgozott, közel ötszáz tervének mintegy fele épült meg. Özvegye Szabó Marianne textilművész, gyermekei is művészek: Benjámin grafikus, Anna festőművész, Pál harsonaművész.

2015-ben kormányhatározat született örökségének kiemelt kezeléséről, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetéséről. Ösztöndíjprogramot is elneveztek róla, mely a hazai és külhoni magyar hallgatóknak és oktatóknak nyújt támogatást, elősegítve a kétoldalú mobilitást.

Emlékét, szellemiségét őrzi a Makovecz Imre Alapítvány, amely kezdeményezte a Makovecz Imre-díj megalapítását és működteti a Makovecz Imre Központot és Archívumot. Óbudán nevét utca viseli, emléktáblája látható egykori budai szülőháza és Villányi úti lakóháza falán. 2020-ban Zalaegerszegen zalai munkásságát bemutató állandó kiállítás nyílt. Idén születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából többek között a Pesti Vigadóban kiállítást és konferenciát rendeztek, a Műcsarnokban november 20-án nyílik meg Az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című tárlat.