Időmanipuláció Montaukban? A valóság és a mítosz

Az Egyesült Államokban, Long Island keleti csücskén, a tengerre néző erdőben áll egy rozsdás óriás memento, a Montauk (Camp Hero) elhagyott radarja. A betonbunkerek közt ma már kirándulók járnak, de a helyszín körül lengő sejtelmes és titokzatos legenda a mai napig nem halványul.

A Montauk-kísérlet, amely szerint itt pszichológiai hadviseléstől a tér-idő manipulációig mindenféle titkos próbát végeztek az amerikai kormányok „3 betűs” kormányzati osztályai. A történet popkultúrává nőtte ki magát, turisták tömegeit és konteóvadászok tucatjait vonzotta, miközben a bizonyítékok sorra hiányoznak a háttérből.

A díszlet valóban létezik. A bázist 1942-ben alapították partvédelmi állásként, a hidegháborúban pedig egy AN/FPS-35 óriásradar működött itt.

Ez a hatalmas torony volt az utolsó a típusából, 1981 januárjában állították le végleg. 2002-ben műemlékké nyilvánították. Ma állami park, évente több százezer látogatóval.

A félelmetes siló és a „szörnyeteg” radar antennája tökéletes katalizátora lett a fantáziának és az összeesküvő hívők széles táborának.

A szóbeszéd valahol az 1980-as évek elején kezdett el terjedni, majd a történet 1992-ben könyv formában robbant. Preston B. Nichols és Peter Moon The Montauk Project: Experiments in Time című műve szerint a bázison gondolatolvasást, teleportációt, sőt időutazás kísérleteket teszteltek.

A szerzők játékosan még azt is írták: „Akár sci-fiként, akár non-fictionként olvasod, ez egy lenyűgöző történet.” A könyvsorozat a mítosz „alapító okirata”, ám a súlyos állításokhoz sem korabeli dokumentum, sem ellenőrizhető kísérleti adat nem társult.

A háttérként gyakran emlegetett „előzmény” a Philadelphia-kísérlet volt. Az a hírhedt, 1943-ra datált sztori, amelyben a haditengerészet állítólag láthatatlanná tett egy hajót. A történet eredetét és ellentmondásait Jacques Vallée részletesen elemezte „hoax-anatómia” tanulmányában; a U.S. Navy hivatalosan is tagadja, hogy ilyesmi történt volna. Innen nőtt ki sokak fejében Montauk sztori is, mondván a „ha ott bármi lehetséges volt, itt akkor miért ne?” logikával.

A montauki legenda kulcsfogalmai, a „Montauk Chair”, tehetséges gyerekekből „projektalanyok”, téren-időn nyíló „alagutak” rendkívül izgalmasak ugyan, de szikár forráskritikával nézve egyáltalán nincs rájuk bizonyíték. A park archívumai és katonai iratok a bázis hétköznapibb történetét rajzolják ki, partvédelem, légtérellenőrzés, majd leszerelés és természetvédelmi funkció. A torony köré rétegződött mítosz sokkal inkább kulturális jelenség, mint tudományos tény.

A popkultúra viszont imádta. A Stranger Things alkotói nyíltan hivatkoztak a montauki ihletre (a sorozat munkacíme is egy ideig „Montauk” volt), mielőtt a történetet átültették a kitalált helyszínre, Hawkinsba. A Camp Hero rideg épületei, a „falusi álruhás” katonai objektum és a radar monolitja máig fotós zarándokhelyként ismert, ahol a látogatók egyszerre keresik a történelem nyomait és a legendák árnyékát.

És a „tények”? Röviden összefoglalva, független, ellenőrizhető tudományos adat nincs időmanipulációról vagy ehhez hasonló kísérletekről Montaukban.

Van egy valós történelmi helyszín (amely 1942–1981 között működött, 2002 óta állami park), egy ikonikus radar (az utolsó működő FPS-35), egy 1992-es bestseller-konteó, és egy globális sorozatsiker, amely mindezt új generációknak csomagolta újra. A Montauk-kísérlet a modern folklór egyik legsikeresebb sztorija, nem bizonyított tudományos tény, hanem kollektív történetmesélés, amely tökéletesen illeszkedik a 20. század végi technológiai szorongásokhoz.