Gázpisztolyt a farzsebbe!

Nem olcsó mulatság egy jóféle gázpisztoly. Külön keserv, hogy a legtöbb eszköz - kérjenek érte bármennyit is - szimpla „szórakoztatóipari” tucattermék, melyek anyaga silány spiáter, esetleg valamiféle gyönge ötvözet. Ezzel szemben a valódi, strapabíró acélból gyártott verziókat úgy kell lámpással keresni a boltokban, s ha lelünk is effélét, akkor ott bizony keményen ki kell nyitnia az embernek a bukszáját.

Sovány vigasz, hogy egy „közönséges” gázpisztolyt csak pár száz lövésre terveztek, nem több (tíz)ezerre, mint egy hadi változatot.

A rendőrség hol kérdésre, hol „magától” olykor közöl pár adatot a tekintetben, hogy mennyi efféle önvédelmi eszköz van a magyar lakosság birtokában. Természetesen ezek az információk kissé csalókák, hiszen a hatóság csak azzal képes elszámolni, amire jóváhagyást is kértek a polgárok. Azaz ennek fényében kell értékelni azt, hogy úgy nagyjából egy esztendeje 73,5 ezer gáz- és riasztófegyverre adtak ki plasztikkártyát.

Utóbbi azért hasznos, mert így közterületen is lehet hozni-vinni - igaz, nem nyíltan, hanem eldugva.

Mivel egy ember akár több példányt is tarthat, illetve kérhet rájuk engedélyt, így talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, a „papíros” birtokló nagyságrendje olyan hatvanöt-hatvannyolcezer lehetett 2024. őszén. Ezzel szemben állnak azok a - jó eséllyel tízezrek - akik „csak” beszereztek maguknak egy-két ilyen önvédelmi tárgyat valamelyik boltban, s azt odahaza betették a sifonérba a zoknik közé vagy az éjjeli szekrény alsó polcára a gyógyszerek és egyéb játékszerek mellé.

Fontos megjegyezni, olyan nyolc éve 62,2 ezer darabnál járt a mutató, tehát évente átlagosan ezernégyszázan kértek és kaptak rá engedélyt.

Érdemes megismételni: otthon bármikor tarthatunk ilyen eszközt, de nem vihetjük ki közterületre, ha nincs rá a rendőrségtől papírunk. Az sem szabad elfeledni, ahogy egy gépkocsinak, úgy egy gáz- és riasztófegyvernek is hasznos a műszaki karbantartás és olykor egy-egy vizsga. Ellenkező esetben „simán” előfordulhat, hogy az kerül nagyobb veszélybe, aki kezelni szeretné, s nem az, aki a cső előtt álldogál. A használata sem olyan egyszerű, ahogy azt néhányan elképzelik - tehát szó sem lehet arról, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk lövöldözünk vele a vakvilágba, pláne embertársainkra.

Bár a nevében szerepel az „önvédelmi” szócska, efféle célból viszonylag ritkán szabad elővenni. Ha szándékos támadás éri az embert, akkor azonnal bevethető, de mondjuk egy még oly kitartó, de kizárólag verbális pénz/cigikéregetőt már nem tanácsos elkergetni vele. Ha otthon ér minket inzultus, védekezésre használhatjuk, de például már nem mehetünk a támadó után azzal a szándékkal, hogy majd „jó alaposan hátba meg tarkón lövöldözzük”.

Fegyvere és bele való lőszere válogatja, melyik mennyire hatékony. A legjobbak akár három méterre is célzottan elszórják a könnyfakasztó anyagot, de a silányabbak sem adják alább egy-másfél méternél. Jó észben tartani, az erős szembeszél tud kellemetlen meglepetéseket okozni, de kis gyakorlattal ez a gond kiküszöbölhető. S bár sokan úgy hiszik, egy efféle eszközzel nem lehet komolyabb sérülést okozni, ez olyan tévedés, melyről az éjjeli fővárosi életet jól ismerő mentőorvosok sokat tudnának mesélni.