Határon túl
Parajdon nem a bánya sós vizét szivattyúzzák a patakba

Raisz Anikó a Valós információk Parajdról című bejegyzésében utalt rá, májusban a megáradt Korond-patak 7-8 millió köbméter vízzel árasztotta el a föld alatti sótermeket, ez a vízmennyiség a Velencei-tó ötödének felel meg. Jelenleg ideiglenes kék csöveken, a sós víztől hermetikusan elzárva, szivattyúkkal segítik át a patak vizét az érintett területen – tette hozzá.
Kiemelte, hogy napokon belül elkészül a 2 darab, 2 méter átmérőjű csőből álló új vezeték, amin keresztül a patak folyni fog, de ez még mindig csak rövidtávú megoldás: a jövőben új, betonból kialakított mederben szeretnék elvezetni a patakot, segítve ezzel a későbbi árvizek gyors és ebből a szempontból veszélytelen levonulását. Emellett épülne egy esővíztározó is – jegyezte meg.
Az államtitkár kitért rá, hogy a bánya közvetlenül több mint 135 embernek biztosított munkát, a továbbfoglalkoztatásukon folyamatosan dolgoznak, a megye és a város vezetése vizsgálja, milyen megoldásokkal lehetne segíteni a térség turizmusát.