Plágiummal vádolják a Pradát

Az 58 éves Sadashiv Sanake félhomályos műhelyében a kalapács ritmikus dübörgése tanúskodik az ikonikus Kolhapuri bőrszandálok kézzel készített kemény munkájáról. „Gyerekként tanultam meg a mesterséget” – mondja a BBC-nek.

Egy nap fáradságos munkával mindössze „nyolc-tíz pár” ilyen szandált készítenek, amelyeknek a kiskereskedelmi ára szerény 8-10 dollár.

Kolhapurban alig 5000 kézműves dolgozik még mindig a szakmában – egy olyan háziiparban, amely küzd a versenyért egy gépesített világban, a siralmas munkakörülmények és az alacsony bérek rabjaként.

Nem meglepő tehát, hogy amikor az olasz luxusmárka, a Prada kiadott egy új lábbelikollekciót, amely feltűnően hasonlított a Kolhapuri szandálokra – de a dizájn eredetét nem említette –, a helyi kézművesek harcba lendültek.

A negatív visszhang gyors volt. A közösségi médiát elárasztották a kulturális kisajátítással kapcsolatos vádak, ami arra késztette a Pradát, hogy nyilatkozatot adjon ki, amelyben elismerte a szandálok gyökereit.

Most a helyi politikusok és az ipari szövetségek a kézművesek mögé álltak, akik a mesterség kulturális örökségének nagyobb elismerését szeretnék.

Mr. Sanake nem tudott a Prada műsoráról, amíg a BBC meg nem mutatta neki a videót. Amikor azt mondták neki, hogy a szandálok több száz fontért is elkelhetnek a luxuspiacokon, gúnyosan felkiáltott: „Van bennük arany?” – kérdezte.

A Prada nem hozta nyilvánosságra az árat, de a weboldaluk szerint a többi szandálja 600 és 1000 font között kerül forgalomba az Egyesült Királyságban.

A kolhapuri szandálokról szóló legkorábbi feljegyzések a 12. századból származnak. „Ezeket a szandálokat eredetileg a marginalizált chamakar (cipész) közösség tagjai készítették, akiket chamaroknak is neveznek” – mondta Kavita Gagrani, a kolhapuri New College történelemprofesszora. A chamar egy pejoratív kaszt kifejezés, amelyet a dalitok (korábban érinthetetlenekként ismertek) leírására használnak, akik állati bőrökkel dolgoznak.

„A 20. század elején a mesterség virágkorát élte, amikor Kolhapur akkori uralkodója, Chhatrapati Shahu Maharaj királyi pártfogást adott a közösségnek” – mondta Gagrani asszony.

A Maharashtra Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara (MACCIA), egy kiemelkedő iparági kereskedelmi csoport szerint ma Indiában közel 100 000 kézműves foglalkozik a kereskedelemmel, amelynek értéke meghaladja a 200 millió dollárt. Mégis, legtöbbjük továbbra is siralmas körülmények között dolgozik.

„Soha nem voltam képzett. Ez minden, amit tudok, és körülbelül 4-5 dollárt keresek naponta, a megrendelések számától függően” – mondta a 60 éves Sunita Satpute. Az olyan nők, mint ő, fontos munkát végeznek, különösen a finom minták kézi gravírozásában, de nem kapnak tisztességes árat a hosszú munkaóráikért – mondta. Sunita gyermekei már nem akarják folytatni a mesterséget.

Hagyományosan a kézművesek marha- és bivalybőrt használtak ezeknek a szandáloknak a készítéséhez. De mióta 2014-ben hatalomra került a hindu nacionalista Bharatiya Janata Párt (BJP), számos jelentés érkezett önjelölt önbíráskodókról – tüntetőkről, aktivistákról –, akik felléptek a tehénmészárlások ellen, néha fizikai erőszakkal. A hinduk ugyanis szentnek tartják a tehenet.

2015-ben Maharashtra állam betiltotta a tehenek levágását, valamint a marhahús értékesítését és fogyasztását, ami arra kényszerítette a kézműveseket, hogy a szomszédos államokból származó bivalybőrre támaszkodjanak, ami megnövelte a termelési költségeiket.

A hagyományos eladók is nehezen tudnak versenyezni a piacot elárasztó szintetikus másolatokkal.

„A vásárlók olcsóbb szandálokat szeretnének, és nem mindig tudják megmondani a különbséget” – mondta Rohit Balkrishna Gavali, egy második generációs kolhapuri szandálárus.

Az iparági szakértők szerint a vita rávilágít arra, hogy jobb intézményi keretre van szükség a kézművesek jogainak védelméhez.

2019-ben az indiai kormány földrajzi jelzéssel (GI) tüntette ki a Kolhapuri szandálokat – ez egy hitelességi jelzés, amely védi a termék nevét és formatervezését Indián belül, megakadályozva a jogosulatlan használatot.

Globálisan azonban nincs olyan kötelező érvényű törvény, amely megakadályozná más országokat vagy márkákat az esztétikai utánzásban.

Aishwarya Sandeep, egy Mumbaiban élő szószóló szerint India a TRIPS (a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló) megállapodás alapján, amelynek aláírója, felvetheti a kérdést a Kereskedelmi Világszervezetnél.

De a rendszer nehézkes, drága és gyakran hiányzik a végrehajthatóság, mind Indiában, mind külföldön, teszi hozzá.

Lalit Gandhi, az MCCIA elnöke azt nyilatkozta, hogy szervezete szabadalmaztatni tervezi a Kolhapuri szandál mintáját, abban a reményben, hogy ezzel jogi precedenst teremthet a jövőbeli esetekhez. De egyesek szerint valódi változás csak akkor történhet, ha India más fényben kezdi látni hagyományos örökségét.

„Az etikai elismerésről van szó. Indiának a jogdíjmegosztást és a közös márkaépítést kell szorgalmaznia” – mondja Ritu Beri, a neves tervező. „Minél büszkébbek vagyunk a kultúránkra, annál kevésbé fognak minket kihasználni.”