Ki mondta először ki, hogy „anya”?

A 26. dinasztia alatt Egyiptom, számos idegen uralom után, újra megerősödött. Pszammetikhosz fáraó, a szaiszi származású uralkodó, Asszír támogatással, majd görög zsoldosokkal visszaszerezte a hatalmat, és elkezdte országát ismét a térség egyik vezető hatalmává tenni. Ez a korszak az „egyiptomi reneszánsz” kezdete is volt és ebben a felvirágzó kultúrában született meg a fáraó különös kérdése: Vajon melyik nép született először? Kik voltak az emberiség eredeti tagjai?

A történetet Hérodotosz, a „történelem atyja” jegyezte le később, aki Kr. e. 5. században járt Egyiptomban. Szerinte a fáraó elrendelte, hogy két újszülött gyermeket teljes elszigeteltségben neveljenek fel – pásztorok vigyáztak rájuk, de szigorúan tilos volt hozzájuk beszélniük. Az volt a cél, hogy a gyermekek mesterséges nyelvi ingermentesség mellett nőjenek fel és majd amikor először megszólalnak, az „első szó” nyelve elárulja, mely nép nyelve volt az emberiség „alapnyelve”.

Ez a módszer, bár etikailag ma vállalhatatlan lenne, kétségkívül az egyik legkorábbi nyelvészeti kísérletként is értelmezhető.

A történet szerint a gyermekek egy napon felkiáltottak: „bé-kósz!” Ez a szó, állítólag, a frígek nyelvén „kenyeret” jelentett. Így a fáraó levonta a következtetést: a frígek, kis-ázsiai eredetű, nyugati-anatóliai nép, a világ legősibb népe, mivel a gyermeki nyelv „spontánul” az ő szavukat hozta felszínre.

A történet mai szemmel inkább legendának tűnik, de érdekes tudományos és kulturális kérdéseket vet fel. A „bé-kósz” szót nem sikerült teljes bizonyossággal azonosítani a fríg nyelv ismert szókincsével. A fríg nyelv valóban indoeurópai nyelv volt, és nem kapcsolódott az egyiptomihoz. Valószínűleg a gyerekek első hangadása inkább a baba-gügyögés tipikus formájának tűnt, semmint tudatos beszédnek.

Mai pszicholingvisztikai tudásunk szerint a gyerekek nyelvtanulása erősen környezeti alapú, tehát nyelvi inger nélkül nem alakul ki valódi beszédképesség, vagy csak nagyon korlátozott módon. Mégis miért olyan különös ez a történet? Mert Pszammetikhosz fáraó nem kevesebbre vállalkozott, mint a nyelv, a kultúra és az identitás eredetének felkutatására. Egy olyan korban, amikor még a történelemírás is szinte csak mítoszokból és templomi feliratokból állt, ő tapasztalati úton akarta kideríteni az igazságot.

Ez a kísérlet, bár módszertanilag meglehetősen kezdetleges, azt mutatja, hogy az emberi kíváncsiság és tudásvágy már az ókorban is túlmutatott a hatalmi és vallási kérdéseken. Sőt, Pszammetikhosz talán az első, aki az anyanyelv és az identitás kapcsolatát próbálta megfejteni. Elgondolkodtató, hogy már akkor is ez a kérdés foglalkoztatta: kik vagyunk, honnan jövünk?

Ha I. Pszammetikhosz fáraó ma élne, minden bizonnyal génlaboratóriumot építtetne egy piramis belsejébe. Amit ő a „bé-kósz” kiáltással próbált megfejteni, azt ma már DNS-szkennerrel, mitokondriális markerrel és ős-DNS mintákkal kutatják a tudósok világszerte. De vajon mire jutott a modern tudomány? Létezik egyáltalán „legősibb nép”? A „melyik nép a legősibb” kérdésre nem lehet egyetlen névvel válaszolni, mert az etnikai identitás, a nyelv és a genetikai leszármazás különböző síkokon mozog. A mai „népek” jórészt kevert örökségű kulturális konstrukciók, a tudomány pedig már régen áttért a genetikai és nyelvészeti nyomozásra. Ami viszont megválaszolható, mely népcsoport hordozza a legősibb genetikai vonalat, és hol jelent meg először a modern ember.

A tudomány mai állása szerint a Homo sapiens körülbelül 300 000 évvel ezelőtt jelent meg Kelet-Afrikában, a mai Etiópia-Kenya-Tanzánia térségében. Ez nem vélemény, hanem több tízezer évre visszamenő fosszilis és genetikai adatokkal igazolt tény. A genetikusok egyik fő eszköze a mitokondriális DNS vizsgálata. Ez az anyai ágon öröklődő DNS-típus nem keveredik a férfi génállománnyal, így jól nyomon követhető. Ennek segítségével sikerült az emberi törzsfa gyökerét Afrikába helyezni. Ha tehát mégis meg kellene nevezni egy „legősibb népcsoportot”, a válasz így hangzik: a dél-afrikai szan népesség, ismertebb nevükön busmanok. A szanok genetikai állománya a legősibb mitokondriális vonalat hordozza, amely kb. 150–200 ezer éve különült el más emberi populációktól. Ezt teljes genom-szekvenálással igazolták, és az adatok szerint az emberiség legkorábbi diverzifikációja a szanok és más afrikai népek között történt. A szanok vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, nyelvük pedig különleges kattintó hangokat tartalmaz, amely a világ egyik legrégebbi nyelvi rendszerének számít.

Az emberiség kb. 70-80 ezer évvel ezelőtt kezdett kivándorolni Afrikából, először Dél-Ázsia, majd Ausztrália, végül Európa és Amerika felé. Ez az úgynevezett „Out of Africa” elmélet, amelyet ős-DNS minták, migrációs modellek és régészeti leletek is alátámasztanak. A mai aborigének és pápua népek genetikai mintázata például az egyik legrégebbi „nem-afrikai” populációs vonalat képviseli. A neandervölgyiekkel való keveredés nyomai is megmaradtak a mai európai és ázsiai népességekben, kb. 1–4% DNS-arányban.

A nyelvek eredetét sokkal nehezebb nyomon követni. Egyes nyelvészek szerint az afrikai khoiszan nyelvek (szan népeké) lehetnek a legrégebbi túlélő nyelvcsaládok. Ezek tartalmazzák az ún. kattintó hangokat, amelyeket más nyelvek ritkán használnak, és rendkívül összetett fonetikai rendszerük van. Az indoeurópai nyelvek, mint amilyen a magyarhoz hasonló nyelvtani logikájú szanszkrit, görög, latin „csak” kb. 4000–5000 éves múltra tekintenek vissza.

A tudomány válasza tehát árnyaltabb, mint amit egyetlen fáraó vagy birodalom tudott volna adni: nem létezik abszolút legősibb „nép”, csak genetikai örökségek, nyelvi túlélők és kulturális nyomok, amelyek az emberiség közös történetét mesélik el.

Az emberiség nem különálló népekből, hanem folytonos keveredésekből, vándorlásokból és kapcsolatokból épül fel – és ebben a történetben mindannyian közösen vagyunk ősiek.

Az I. Pszammetikhosz fáraó története ma is része az egyetemi nyelvészeti és filozófiai kurzusoknak, és gyakran idézik példaként arra, hogy a nyelv mennyire kulturálisan meghatározott, és milyen mélyen gyökerezik bennünk az a kérdés: „kik vagyunk, honnan jövünk?”

És ha valaki valaha is azt gondolta volna, hogy a nyelvészet unalmas tudomány… nos, kérdezze meg I. Pszammetikhoszt.