Krónika
„Ez az!” – egy skót orvos mondta ki, és a világ másnap máshogy ébredt
Simpson forradalmi felfedezése nemcsak a szülészetet, de a sebészetet is megváltotta.
A trió nem volt ismeretlen a tudatmódosító szerek világában: az éter, sőt még a kéjgáz is (amit mi ma inkább fogorvosi rendelőkből ismerünk, mintsem viktoriánus nappalikból) már kipróbált szereplők voltak. De a kloroform valami egészen másnak ígérkezett. Egyetlen belégzés, egyre hevesebb nevetések, egy kis zavarodottság, majd hirtelen: csend. Mindhárman elaludtak, mintha csak egy mesébe illő varázsfüst érintette volna meg őket. Amikor néhány órával később magukhoz tértek, Simpson egyetlen mondatot írt fel jegyzetfüzetébe: „Ez az!”
James Young Simpson nem volt hétköznapi figura. 1811-ben született, Skócia egyik szegény családjában, és tízévesen már az egyetemen tanult. Fiatalon doktorált, és pályája során a szülészet vált szenvedélyévé. Egy olyan terület, ahol a fájdalom szó szerint az élet velejárója volt. Simpson nem tudta elfogadni, hogy a szülésnek természeténél fogva „fájnia kell”, ahogy akkoriban az orvosi és vallási dogmák sugallták.
Éppen ezért keresett alternatívát és így akadt rá a kloroformra, egy színtelen, édeskés illatú folyadékra, amelyet 1831-ben már izoláltak, de az orvoslásban még nem alkalmaztak. Simpson azonban látott benne potenciált, nemcsak látta, de érezte is.
Az első hivatalos orvosi alkalmazásra nem kellett sokat várni. Néhány nappal a nevezetes éjszaka után, 1847. november 8-án Simpson egy asszony szülését segítette elő fájdalomcsillapítás nélkül, illetve immár: kloroformmal. A szülés gyors, komplikációmentes és fájdalommentes volt. A siker gyorsan elterjedt, és Simpson hamarosan a „fájdalom nélküli szülés apostolává” vált.
Persze a történet nem volt ilyen egyértelműen győzedelmes.
A 19. század közepén az orvoslás még nem ismerte az altatás, sterilizálás vagy antibiotikumok modern rendszerét. Sok kolléga gyanakvással figyelte a kloroform megjelenését: „Nem lehet, hogy veszélyes?”, „Megzavarja az isteni természet rendjét?”, „Mi lesz, ha a fájdalom eltűnik, de a beteg soha többé nem ébred fel?”
A legerősebb ellenállás mégis a vallási vezetők részéről jött: sokan azt állították, a fájdalom isteni próbatétel, különösen a szülés fájdalma, amely az „eredendő bűn” büntetéseként sújtja az asszonyokat. Simpson azonban még erre is talált választ és nem is akármilyet. Egy bibliai idézettel vágott vissza: „Az Úr mély álmot bocsátott Ádámra…”, azaz már a Teremtés Könyvében is szerepel altatás. Az érv bombaként robbant, a közvélemény lassan, de biztosan megfordult.
A végső áttörést azonban egyetlen személy hozta el: Viktória királynő. Amikor 1853-ban negyedik gyermekét, Leopolddal volt terhes, Simpson kloroformot adott neki és a királynő nyilvánosan is elismerte: a fájdalom nélküli szülés „áldás” volt. Ezzel a kloroform hirtelen nemcsak elfogadottá, hanem divatossá is vált.
Innentől kezdve az altatás nem csak az arisztokrácia kiváltsága lett, hanem a modern orvoslás alapköve.
A kloroform hamar elterjedt a sebészetben is, ahol addig a legtöbb beavatkozás gyorsaság és rögzítés kérdése volt, természetesen altatás nélkül. A kloroform belélegezve gyors tudatvesztést okozott, fájdalomcsillapító hatása erős volt, és ha jól adagolták, biztonságosnak számított. De ez utóbbi volt a bökkenő: a pontos adagolás gyakorlata még nem létezett, és több haláleset is bekövetkezett a túladagolás miatt, különösen gyermekek és gyenge szívű betegek esetében.
A 20. század elejére a kloroformot fokozatosan felváltották modernebb, biztonságosabb altatószerek (pl. éter vagy halotán), de történelmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen: ez volt az első igazi altatószer, amelyet tömegesen és tudományosan alkalmaztak.
Érdemes megállnunk egy pillanatra, és megvizsgálnunk a kloroform és modern altatószerek hatásmechanizmusának különbségeit, aminek következtében elmondhatjuk, hogy az álom ma már nem veszélyes
A 19. század közepén James Young Simpson és társai még a saját nappalijukban tesztelték az ismeretlen vegyületeket. A modern altatás viszont már precíz tudomány, szigorúan szabályozott környezetben.
A kloroform gátolja az agyi idegsejtek aktivitását, különösen a központi idegrendszerben. A sejtmembránokhoz kötődve „lelassítja” az információáramlást. Az agy gyakorlatilag kikapcsol, a beteg eszméletét veszti. Csakhogy a kloroform nem volt szelektív: a szívritmust, légzést is erősen befolyásolta. Egy picit több a kelleténél és leállt a szív.
A mai modern szerek (pl. propofol, sevofluran, izofluran) célzottabban hatnak. Képesek szelektíven elnyomni a tudatot, miközben a létfontosságú agytörzsi funkciókat kevésbé érintik. Néhány modern szer a GABA receptorokra hat. Ezek a receptorok természetes „nyugtatókapcsolók” az agyban. Az eredmény: gyors elalvás, kontrollált ébredés, stabil élettani állapot.
A kloroform használata szívritmuszavar, májkárosodás, légzésbénulás esetén valós kockázatok voltak. Ráadásul hosszú távon toxikus volt a májra és a vesére. A kloroformos altatás kiszámíthatatlansága miatt végül 1976-ban hivatalosan betiltották a legtöbb országban.
A modern altatószerek ellenben precízen adagolhatók, gyorsan kiürülnek a szervezetből. Természetesen ezeknek is lehetnek mellékhatásaik (pl. vérnyomásesés, hányinger), de az aneszteziológia ma már egy külön tudományág, minden páciens testre szabott altatást kap, monitorozás mellett.
A kloroform belégzésétől számított pár percen belül beáll az eszméletvesztés. Az ébredés viszont lassú és kiszámíthatatlan volt. A betegek gyakran émelyegtek, kábák voltak, vagy hosszabb ideig eszméletlenek maradtak. Kézzel tartott üvegcsékből itatták az anyagot az arcra helyezett kendőre csepegtetve. Ez nem éppen precíz adagolás. Gyakran „érzésre” történt az altatás, ami balesetekhez vezetett.
A modern szereknél, a propofol például néhány másodperc alatt elaltat, és az ébredés is kiszámítható – sokszor perceken belül, éberséggel, éles tudattal. Ez különösen fontos az egynapos műtéteknél. Ma már számítógépes adagoló rendszerek, folyamatos EKG-, légzés és oxigénszint-monitorozás segíti az altatóorvosok munkáját. Az orvos valós időben szabályozza a dózist, oxigént ad, és azonnal be tud avatkozni, ha szükséges.
Ha a kloroform volt az első lépés, a mai altatószerek az ösvény jól kiépített, kivilágított autópályája. Simpson forradalma kellett ahhoz, hogy ma biztonságosan, fájdalommentesen gyógyítsanak. Egykor három bátor skót orvos döntött úgy, hogy kockáztat, ma a világ minden kórházában nap mint, nap emberek milliói részesülnek ebből az „álombéli örökségből”.
Simpson neve ma is ott van minden altatós injekcióban, minden nyugodt szülésben, minden fájdalommentes műtétben. Mindez egy skót nappaliban kezdődött, három kíváncsi orvos, egy üveg kloroform és egyetlen jól célzott lélegzet által.
Ez a történet nemcsak az orvostudomány győzelme a fájdalom felett, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a kíváncsiság, a bátorság és az emberi empátia képes átírni évszázados dogmákat, akár egyetlen éjszaka alatt.
