Krónika

A brit haditengerészet titkos fegyvere

Egy kutya, aki túlélhetetlen dolgokat élt túl

A második világháború káoszában, amikor emberek ezrei adták életüket nap mint nap, egy különös hős bukkant fel a brit haditengerészet oldalán. Nem volt rangja, nem viselt egyenruhát, és mégis több embert mentett meg, mint ahányat számokkal le lehetne írni. Judy, egy fajtiszta angol pointer kutya, túlélte a japán bombázásokat, két hajótörést, évekig raboskodott egy szumátrai hadifogolytáborban és mindvégig hűséges maradt a körülötte lévő emberekhez.

A brit haditengerészet titkos fegyvere
Buster, a Királyi Hadsereg Állatorvosi Hadtestének keresőkutyája, Danny Morgan őrmester kezében van, miközben a fotósok fényképezik a londoni Imperial War Museum előtt, 2003. december 9-én. Buster megkapta a PDSA Dickin-érmet, ugyanúgy, mint a történetünkben szereplő Judy, az „állatok” Viktória-kereszt bátorsági érdemrendjét, elismerve az iraki konfliktus során tanúsított kiemelkedő kötelességtudatát.
Fotó: AFP/Adrian Dennis

Ő volt az első kutya, akit hivatalosan hadifogolyként regisztráltak. Ez a cikk nem csupán egy kutya történetéről szól. Ez egy lecke bátorságról, lojalitásról, és arról, hogy a túléléshez néha négyláb kell, nem pedig kettő. Judy, a HMS Grasshopper fedélzetén kezdte háborús szolgálatát, de amit ezután átélt, az legendába illik.

Judy 1936-ban született Sanghajban, és hamar a brit haditengerészet Sanghaji állomásának kabalakutyájává vált. Egy brit tengerész, Charles Walter „Frank” Williams vette gondozásába, aki később Judy életének legfontosabb emberévé, gazdájává vált. A kutya híres volt arról, hogy már fiatal korától kivételes érzékenységgel érzékelte a közeledő veszélyeket – például időben jelezte a támadásokat vagy bombázásokat.

Judy hivatalosan is a Királyi Haditengerészet tagja lett, és a HMS Grasshopper őrhajóra került, amely a távol-keleti brit jelenlét részeként járőrözött a kínai és délkelet-ázsiai vizeken. 1942 február 14-én, a japán csapatok rohamos előrenyomulása közepette a Grasshopper és testvérhajója, a Dragonfly megpróbált evakuálni civileket és katonákat Szingapúrból. Azonban az indonéz partok közelében japán repülők támadták meg őket. A Grasshopper találatot kapott és kigyulladt.

A fedélzeten Judy pánikba esett, de a tengerészek – különösen Williams – nem hagyták magára. A kutya végül a vízbe ugrott, és másokkal együtt úszva próbálta elérni a közeli szigetet. Judy ebben a veszélyes helyzetben már nemcsak egy házikedvenc volt, hanem segített más tengerészeknek is megtalálni a partot, sőt, egy túlélő szerint ő találta meg a dzsungelben a friss vizű forrást, amely az emberek túlélését biztosította.

Miután a HMS Grasshopper legénysége és utasai eljutottak a közeli indonéz szigetekre, nem volt sok idejük fellélegezni. Néhány hét bujkálás után a dzsungelben, elfogták őket a japán csapatok, és hadifogolyként internálták a túlélőket. Judy-t is elfogták.

Az angol pointer portréja (Portrait d'un pointer foie (marron) et blanc) (olaj, vászon) Garrard
Az angol pointer portréja (Portrait d'un pointer foie (marron) et blanc) (olaj, vászon) Garrard
Fotó: Bridgeman Images via AFP

A foglyokat a Medan közelében fekvő Gloegoer internálótáborba szállították Szumátra szigetén. A táborban embertelen körülmények uralkodtak. A napi élelmiszeradag gyakran nem volt több egy marék főtt rizsnél. A foglyok számára a fehérjét a patkányok és rovarok jelentették. A malária, vérhas és tífusz mindennapos volt. A japán és koreai őrök gyakran verték a foglyokat, különösen azokat, akik megsértették a szigorú szabályokat például, ha valaki plusz élelemhez próbált jutni. A foglyokat naponta 12–14 órás munkára kényszerítették, építkezéseken, vasútépítésnél vagy dzsungelben fakitermelésen dolgoztatták őket.

És itt következik az, ami Judy-t legendává tette. A kutya nem csupán túlélte az elfogást, hanem aktívan segítette fogolytársait. Egy alkalommal a tábor közelében krokodil támadta meg az egyik foglyot, Judy vakkantásai és ugatása figyelmeztette a többieket a veszélyre, és ezzel életeket mentett. Érzékeny orra és hallása révén gyakran jelezte a közelgő japán őröket vagy légitámadást, így a rabok el tudtak rejtőzni vagy megfelelően „viselkedni”. Judy gyakran lopott vagy vadászott – patkányokat, gyíkokat, esetleg madarakat – amelyeket a foglyok elfogyaszthattak. A legtöbb túlélő szerint Judy jelenléte, hűsége és szeretete pszichésen is segített átvészelni az évekig tartó rabságot.

A kutya eredetileg nem kerülhetett volna be a táborba, az őrök le akarták lőni. De Frank Williams közbelépett. A brit tengerész hivatalos kérvényt nyújtott be (a saját életét is kockáztatva), hogy Judy-t is regisztrálják a fogolylistán, kvázi emberként. A japán parancsnok – mindenki meglepetésére – jóváhagyta a kérést. Így Judy hadifogoly-azonosító számot kapott, és a foglyok hivatalosan is „közösségi felelősséggel” tartoztak érte.

1944 nyarán a japánok elrendelték a szumátrai táborok felszámolását, és elrendelték a foglyok átszállítását Japánba vagy Tajvanra, hogy ott dolgozzanak tovább. Az átszállításhoz egy zsúfolt teherszállító hajót használtak, amelynek neve: Harugiku Maru (korábban Van Warwyck néven holland kereskedelmi hajóként üzemelt) volt. 1944. június 26-án a hajó 700 brit és ausztrál hadifogollyal, valamint 80 japán katonával indult útnak Belawan kikötőjéből. A hajó jelentősen túlterhelt volt, a foglyokat a rakodótérbe zsúfolták – oxigénhiány, hőség, kosz és félelem uralkodott. Egy brit tengeralattjáró, a HMS Trenchant, a hajó pontos szerepét nem ismerve, torpedót lőtt ki rá. A Harugiku Maru két találatot kapott, majd 20 percen belül elsüllyedt.

A túlélők szerint Judy az elsők között ugrott a vízbe. Bár az első hajótörés során majdnem megjárta, mégis ösztönösen segített másoknak. Többen állították, hogy úszás közben Judy a vízben vergődő katonákat „taszigálta” a mentőcsónakok vagy a deszkák felé, így segítve őket a túlélésben. Egyes visszaemlékezések szerint legalább 5–6 ember életét mentette meg azzal, hogy odavezette őket a partra sodródó deszkákra. Judy és Frank Williams ismét együtt jutottak ki a tengerből, a partot elérve viszont hetekig bujkálniuk kellett a dzsungelben, míg a japán katonák ismét rájuk nem találtak.

Ezután a túlélőket egy másik fogolytáborba vitték, ahol a háború végéig raboskodtak. De Judy ismét életben maradt – és társai szerint „csak azért éltük túl, mert Judy ott volt velünk.”

1945-ben véget ért a háború, és Judy Williams oldalán visszatért Angliába. Ott háborús hősként fogadták, és számos kitüntetésben részesült. Többek között megkapta a Dickin-medált. Ez az állatok számára adható legmagasabb brit katonai kitüntetés, az „állatok Vitézségi Érdemrendje”.

Judy-t a „People’s Dispensary for Sick Animals” (az Egyesült Királyság vezető állatorvosi jótékonysági szervezete) hivatalosan is hősként ismerte el, és történetét az újságok világszerte közölték. Williams 1949-ben könyvet is írt Judy kalandjairól, amely azóta is inspirálja az olvasókat. Judy története egy különleges állat története. Ő a bizonyíték arra, hogy bátorság, lojalitás és szeretet még a legembertelenebb helyzetekben is létezhet – és olykor éppen egy kutya az, aki emlékeztet minket arra, hogy mi az igazi emberség.

Judy 1950-ben halt meg, békésen, szerető gazdája oldalán. Sírja Angliában található, és emléktábláján ez áll: „Judy, aki szolgált, szenvedett és szeretett. Egy kutya, de mindig több volt annál.”

Ha valaha kételkednénk abban, hogy egy állat képes hőssé válni, csak gondoljunk Judyra. A hajótörést túlélő, hadifogoly státuszt kapott, életmentő kutyára, aki túljárt a halál eszén, és örökre beírta nevét a történelembe.

Kapcsolódó írásaink