Krónika

Lefejezett kárászokat találtak

A legtöbben úgy gondolták, hogy vidra lehet a tettes

Fej nélküli kárászokat talált egy harcsahorgász a szákjában, amelyet szétrágtak. A pecás az egyik közösségi csoportban adott hangot értetlenségének, és kérte ki a tagok véleményét.

Lefejezett kárászokat találtak
Képünk illusztráció
Fotó: Leemage Bridgeman Images via AFP/Chromolithograph 19th century Private collection ©The Holbarn Archi

„Járt már valaki így? Kijöttünk harcsázni, a kis halakat szákba tettünk, és reggelre ez fogadott, a szák szétrágva a halak pedig fej nélkül maradtak” – írta a posztban, amelyre több mint 150 komment érkezett, írja a pecaverzum.hu.

A legtöbben úgy gondolták, hogy vidra lehet a tettes, de volt, aki hódra vagy patkányra gyanakodott.

De olyan is akadt, aki szerint teknősbéka fejezte le a csalihalakat.

„Ahol sok a teknős, ott ez van, perceken belül megtalálja a szákot, és erőszakos” – osztotta meg tapasztalatait László.

Míg más kommentelők humorosra fordítva a szót arra gyanakodtak, hogy cápa, sárkány, esetleg fóka követhette el a kivégzést.

Páran pedig a csalihalak méretein ámultak el – még így fej nélkül is.

„A Duna-deltában harcsáztok, hogy ekkora ló kárászok a csalihalak? 100+ra mentek mi?” – kérdezte Márton.

„Ha nálatok ez a kishal, akkor én ivadékhalakkal harcsázom” – jegyezte meg Gergely.

Kapcsolódó írásaink