Krónika

Szakácsfiesztát tartanak Budapesten

Egy felvonulás, ami nemcsak esemény, hanem ünnep is

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét megrendezik a hagyományos Szakácsfelvonulást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete szervezésben.

Szakácsfiesztát tartanak Budapesten
A Szakácsfelvonuláson való részvételhez regisztráció nem szükséges
Fotó: Facebook/Magyarország étele

Az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a budapesti Fővám téren 14 óra 30 perctől gyülekeznek majd a felvonulók. A menet katonazenekar vezetésével egészen a Parlamentig vonul, ahol a hagyomány részeként séfek képviselője átadja a Magyarország Étele, a Szamos Tányérdesszert, valamint a Magyarország Itala versenyek győztes receptjeit – tették hozzá. A rendezvényre a szervezők idén is 100-150 felvonulót várnak.

A közlemény idézi Asztalos Istvánt, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökét, aki szerint a felvonulás nem egyszerű esemény, hanem „egyfajta kiállás, ünnep”, ahol a szakma képviselői közösen mutatják meg a hivatásuk iránti büszkeséget, valamint a szakma egységét a határokon innen és túl.

Mint az összegzésben felidézik, a Magyarország Étele verseny az egyik legrangosabb hazai gasztronómiai esemény, amelyet immár nyolcadik alkalommal hirdettek meg. Az idei verseny tematikáját az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás emblematikus magyar ételei, a Csáky-rostélyos és a Bélszín Budapest inspirálták. A cél az volt, hogy a séfek új, kreatív magyar fogásokat alkossanak, amelyek méltó módon képviselik a nemzeti gasztronómiai identitást.

Kun földeken barangolva nevű fogás helyi alapanyagokból

A Magyarország Étele 2025 győztesei Balázs Hunor és Laczkó Szilárd Botond, a székelyföldi Farkaslakán működő Kotyogó Étterem séfjei vonulnak majd a felvonulás élén. Díjnyertes ételük, a Kun földeken barangolva nevű fogás kizárólag helyi alapanyagokat használt: sült báránytekercs, paszternákpüré, csicseriborsó-fasírt és narancsos répakrém alkotta a tányért – olvasható az összegzésben.

A Szakácsfelvonuláson való részvételhez regisztráció nem szükséges, mindenkit várnak szeretettel, de elvárás az egységes megjelenés. A séfek számára ez fekete nadrágot, fehér séfkabátot és sapkát jelent, míg a felszolgálóktól és más vendéglátóipari szakemberektől saját munkaruhájuk viselését kérik – hangsúlyozzák a közleményben.

Kapcsolódó írásaink