Krónika

Harminchét éve lopták el

Most véletlenül megtalálták

Véletlenül megtalálták a Jim Morrison sírjáról 1988-ban ellopott mellszobrot Franciaországban – közölte az RTL rádió hétfőn.

Harminchét éve lopták el
A The Doors rockegyüttes énekesének impozáns szobrát harminchét éve lopták el a párizsi Pere-Lachaise temetőből
Fotó: AFP/Bertrand Guay

A The Doors rockegyüttes énekesének impozáns szobrát, Mladen Mikulin horvát szobrászművész alkotását harminchét éve lopták el a párizsi Pere-Lachaise temetőből. A mellszobrot, amelyet az énekes, dalszövegíró és költő halálának tizedik évfordulójára állítottak fel, a párizsi rendőrkapitányság bűnügyi igazgatóságának pénzügyi és korrupcióellenes brigádja találta meg egy csalási ügyben folytatott nyomozás során.

Az amerikai rocker 1971 júliusában halt meg Párizsban. A hivatalos változat szerint szívleállás végzett vele fürdőkádjában. Néhány évvel később azonban felmerült egy másik változat is: Sam Bernett író, újságíró azt állítja könyveiben, hogy az énekes kábítószer-túladagolásban halt meg a Rock’n’Roll Circus mulató mosdójában.

Kapcsolódó írásaink