Krónika
A Titanic női hőse
Violet Jessop és a túlélés művészete
A kezdetek: az egy szolgálólányból tengerjáró nővérré lett Violet Constance Jessop 1887-ben született Argentínában, ír bevándorlók gyermekeként. Tíz testvére volt, és már kisgyermekként megtapasztalta az élet törékenységét: tuberkulózissal diagnosztizálták, és az orvosok nem sok esélyt adtak neki. De túlélte. Ez volt az első csatája a halállal – de korántsem az utolsó.
Miután édesapja meghalt, a család Angliába költözött, ahol Violet iskolába járt, majd nővérként képezte magát. 21 éves korában, 1908-ban állt munkába hajókísérőként (stewardess) a Royal Mail Line-nál. A tenger mindig is vonzotta, még akkor is, ha az akkoriban nem volt éppen barátságos munkahely egy nő számára.
A Titanic idősebb testvére, az RMS Olympic 1911 szeptemberében ütközött össze a brit haditengerészet Hawke nevű cirkálójával. A két hajó szinte egymás mellett haladt Southampton közelében, amikor a Hawke hirtelen irányt váltott, és belefúródott az Olympic oldalába. A vákuumhatás miatt az óriási hajók szinte „magukhoz szívták” egymást. Bár jelentős sérülések keletkeztek, a Hawke orra és az Olympic bordázata is megúszta a legsúlyosabbat, az elmerülést. Violet Jessop ott volt az utasok között, a személyzet tagjaként. Először ízlelhette meg, mit jelent a pánik a tengeren – de ekkor még azt mindenki túlélte.
1912. április 15., a Titanic éjszakája. A világ egyik legismertebb hajókatasztrófája, a Titanic elsüllyedése, 1912-ben megrázta az egész világ közvéleményét. Violet a hajó első osztályán dolgozott stewardessként. Április 14-én éjjel, amikor a hajó jéghegynek ütközött, ő is ott volt a fedélzeten.
A luxushajón több mint 2200 ember tartózkodott. A visszaemlékezések szerint Violetet azzal bízták meg, hogy segítse az utasokat a mentőcsónakokba. Egyik kollégája egy csecsemőt is a kezébe nyomott – akit a mentés után soha többé nem láttak viszont. Violet a 16-os mentőcsónakkal hagyta el a süllyedő hajót, és a Carpathia fedélzetére került.
Érdekességként megemlítek egy másik hihetetlen és egyben legmeglepőbb túlélési stratégiát is, amely katasztrófa idején működhet. Charles Joughin, a Titanic főpékje valami egészen különös módon élte túl a katasztrófát. Amikor tudomást szerzett a süllyedésről, először szendvicseket készített a mentőcsónakok számára – majd miután már nem volt más dolga, ledöntött egy egész üveg whiskyt. A beszámolók szerint Joughin ezután egyszerűen besétált a fagyos vízbe, és órákig sodródott anélkül, hogy komolyabb hipotermiát szenvedett volna. A magyarázat? Valószínűleg a masszív alkoholszint és a testén lévő extra „szigetelőanyag” (értsd: testesebb alkata) segítették túlélni a 0 fok alatti óceánt. Később ő is a Carpathián kötött ki.
És még mindig nem volt elég a főhősnőnknek! Talán azt gondolnánk, hogy ennyi épp elég lenne egy életre. De Violet nem így gondolta. Az első világháború kitörése után a Britannic, a Titanic testvérhajója – amit eredetileg luxushajónak építettek – kórházhajóként szolgált. Violet ekkor már ápolónőként dolgozott a Vöröskeresztnél, és természetesen jelentkezett szolgálatra.
1916. november 21-én a Britannic épp az Égei-tengeren haladt, amikor egy tengeri aknára futott, és 55 percen belül elsüllyedt. Violet a vízbe ugrott, de a mentőcsónakja – a hajó süllyedése közben – belekerült az egyik hajócsavar örvényébe. Violet beütötte a fejét, amikor a vízbe csapódott, de túlélte – noha csak évtizedekkel később, egy röntgen során derült ki, hogy koponyatörést szenvedett akkor. A Titanic nem csak a jéghegy miatt vált legendává, hanem azok miatt az emberek miatt is, akik a legnagyobb sötétség közepette is megőrizték emberségüket.
Sokan feltették már a kérdést: miért ment vissza Violet újra és újra a tengerre? Miután háromszor is majdnem életét vesztette, mi késztette arra, hogy folytassa?
Violet erre csak ennyit mondott: „Szerettem az embereket, és szerettem a tengert.” Valójában számára ez nem pusztán munka volt, hanem hivatás. A személyzet tagjaként emberekről gondoskodhatott, új világokat láthatott, és az egyenlő bánásmód ritka példáját élhette meg, még akkor is, ha nőként folyamatosan küzdenie kellett az elismerésért.
Violet Jessop 1950-ben, 63 évesen vonult nyugdíjba, miután évtizedeken át dolgozott különböző óceánjárókon. Soha nem ment férjhez, bár egyszer megkérték a kezét. Életének utolsó éveit visszavonultan töltötte egy kis házban Suffolkban, és 1971-ben, 84 éves korában halt meg – békésen, nem a tengeren.
Ma Violet Jessop neve egyet jelent a túlélés erejével. Három halálos katasztrófa, három szerencsés megmenekülés és egy élet, amit nem a félelem, hanem a bátorság és a szolgálat határozott meg.
Vannak emberek, akiket mintha a sors valami különös célból tartana életben. Violet Jessop pontosan ilyen volt. Miközben a világ három leghíresebb brit óceánjárója egymás után találkozott végzetével, ő mindhárom alkalommal túlélte a katasztrófát. És ha legközelebb valaki azt kérdezi, hiszünk-e a sorsban – mondjuk neki: Ismered Violet Jessop történetét?
