Krónika

Bogár, Bakony, invázió

Rajzásra számíthatunk

Jelenleg sok a poloska Pápán és a megyehatáron cserebogár-invázióba futottak bele. Utóbbi bogár háromévente szokott nagyobb számban előfordulni, és idén is ilyen rajzásra számíthatunk a Bakonyban, emellett van magyarázat más rovarok tömeges megjelenésére is. Részletek a szakértő segítségével.

Bogár, Bakony, invázió
Képünk illusztráció
Fotó: Hemis via AFP/BRINGARD Denis

Kutasi Csaba entomológus tájékoztatása alapján a télen áttelelő fajok már korán előbújnak. A májusi cserebogár pedig sokszor már április végén – három év fejlődés után – előbújik a földből. Emlékezetes, hogy 2020-ban viszonylag nagyobb rajzás volt Zircen, a Bakony fővárosában, jóllehet 2023-ban ezt nem figyelhette meg a kutató. Azonban most úgy tűnik, hogy idén várható nagyobb rajzás, mert már április közepén látott a rovarász egy eltaposott példányt Zircen – írta meg a Veol.

Bogár, Bakony, invázió

A májusi cserebogár egy elterjedt bogár, a Bakonyban jellemzően háromévente fordul elő nagyobb számban. Ilyen lehet a mostani is. Invázióra számíthatunk.

A Bakonyi Természettudományi Múzeum felületén közzétett leírás szerint a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) imágói, azaz kifejlett, szárnyas, ivarérett példányai április végén bújnak elő.

  • Különböző lombos erdei és gyümölcsfák leveleit, rügyeit, virágait fogyasztják.
  • Egy nőstény mintegy kilencven petét rak le, melyeket tízes csomókban a talaj húsz-harminc centiméteres rétegébe helyez.
  • A lárvák három éven keresztül fejlődnek és különböző növények gyökereivel táplálkoznak.

Minden kultúrnövény, erdei és gyümölcsfa gyökerét elfogyasztják, így növényvédelmi szempontból a cserebogár lárvái az egyik legjelentősebb kártevőnek számítanak.

Kapcsolódó írásaink