Krónika
Három barát nyomtalanul eltűnt egy rejtélyes hívás után
„Mintha a föld alá süllyedtek volna”

Mintha a föld alá süllyedtek volna. Ijesztő, mert ez bárkivel megeshet – mondta egy helyi lakos.
Szemtanúk szerint minden egy telefonhívással kezdődött, amelyet Rodriguez kapott. Rövid beszélgetés után átadta a telefont Santiagónak, majd hármasban sietve elhajtottak Santiagóék autójával. Két nappal később a kocsit az eltűnés helyétől 15 km-re, az autópálya szélén találták meg. Minden személyes tárgy – telefonok, pénztárcák, kulcsok – a kocsiban maradt, küzdelem nyomait nem találtak írja az NTK.
A rokonok elmondták, hogy mindkét fiatal korábban kábítószer-kereskedelem miatt került a rendőrség látókörébe, de „megpróbáltak jó útra térni”. A lánynak nem volt bűnügyi múltja. A rendőrség és önkéntesek részvételével végzett nagyszabású keresés ellenére a eltűntek hollétéről továbbra sem tudnak.