Mi történne, ha valaki megtámadná Svájcot?

Svájc a semlegesség bajnoka, de nem pacifista: készen áll bármikor, bármire. A II. világháború alatt sem dőlt hátra – sőt, egy brutálisan hatékony védelmi rendszert épített ki, amit azóta is folyamatosan karbantart. Létrehoztak egy úgynevezett réteges védelmet, ami: több mint 26 000 megerősített bunker, rejtett tüzérségi állás és alagútrendszert alkot az Alpokban, melyek sokszor úgy néznek ki, mint egy egyszerű pajta, belül viszont géppuskaállás rejtőzik vagy radar és harckocsi-csapda. Svájc védekezési stratégiája (nemzeti reduit) lényege, hogy visszavonulnak az Alpokba, és onnan gerillaharcot vívnak. A támadó a civil lakosságot sem tudná „használni”, túszként használni nyomásgyakorlásra. Minden férfi katonai kiképzést kap, bevezették a sorkatonaságot. Egyesek otthon tartják a fegyverüket is – „a világ legjobban felfegyverzett civil társadalma” címet nem véletlenül kapta meg.

Svájcban 100 főre 27 fegyver jut, és minden főbb híd, alagút, vasútvonal robbanótöltettel van felszerelve, bármikor aktiválva a pusztítást. Ebből következik, hogy egy megszállás nemcsak brutálisan nehéz és hatalmas áldozatokkal járó cselekmény lenne, de értelmetlenül költséges is.

Svájc egy másik igazán komoly hatalommal is rendelkezik, ami miatt gazdasági és pénzügyi öngól lenne egy hódító támadás. Svájc egy semleges globális pénzügyi csomópont, amitől maga a támadó is függ vagy függeni fog valószínűleg. Egy invázió a saját torkát is elvágná. A világ offshore vagyonainak 25-30 százalékát svájci bankok kezelik. Több mint hétbillió USD vagyont kezelnek, valószínűleg ennek egy része még az agresszor ország politikai elitjéhez is köthető. A svájci frank a világ egyik legstabilabb pénzneme. Egy támadás után a frank árfolyama instabillá válhat és ezzel a támadó ország saját gazdaságát is romba döntené. Svájc hatalmas multinacionális cégek otthona. A Nestlé, Novartis, Credit Suisse székhelye mind itt van, ide is adóznak. Mi történik, ha elüldözik őket? Globális láncreakció indulna el a tőzsdéken. A svájci gazdaság export vezérelt, a GDP közel 60 százaléka külkereskedelemből származik. Egy támadás után az ország világgazdasági sokkhullámokat indítana el.

A svájci semlegesség nem üres frázis, hanem egy több évszázados diplomáciai csoda. 1815-ben a bécsi kongresszus óta hivatalosan is semleges, és ezt azóta is tiszteletben tartják. Még Hitler is beletörődött, de nem könnyen tette. A német vezérkarban 1940–41 környékén komolyan foglalkoztak azzal, hogy Svájcot „beemeljék a Nagynémet Birodalomba”. Ennek még neve is volt: Fall Tannenbaum (Fenyőfa-hadművelet), ez lett volna a svájci invázió kódneve. A tervek részben már készen is álltak. De akkor miért maradt el? Svájc topográfiája a támadók rémálma: szűk hágók, hegyek, völgyek, amiket robbanótöltetekkel előkészítettek. Egy támadás az Alpokban nemcsak nehéz, de iszonyúan lassú is, ez pedig a németek villámháborús stratégiájával teljesen ellentétes volt. A svájci hadsereg és a lakosság akkorra már fel volt készítve egy támadás esetére. A „Reduit” stratégia (visszavonulás az Alpokba, ottani gerillaharc) nagyon is reális fenyegetés lett volna a németeknek – egy végtelen, költséges háborút jelentett volna. Svájc hasznos volt a náci Németország számára pénzügyileg. A svájci bankok közvetítőként működtek, aranyat, valutát, ipari nyersanyagot mozgattak keresztül a semleges országon. Egy megszállás ezt a pénzügyi csatornát is elvágta volna, ami sokkal többet ártott volna, mint használt. Svájc megszállása a világban, különösen az USA-ban és Nagy-Britanniában – negatív lavinát indított volna el. A nácik ebben az időszakban még próbálták elkerülni, hogy túl korán túl sok ellenséget szerezzenek. 1941-től már a Szovjetunió elleni hadjárat volt a fő fókusz. A keleti front teljesen lekötötte a német hadigépezetet – Svájc „túlságosan jól védett, de túl kevés hasznot ígérő célponttá” vált.

A nácik tehát kalkuláltak – és visszaléptek. Svájc egy olyan ellenfél lett volna, ami nem győzhető le gyorsan, de annál jobban megnehezíti a háború menetét. És mivel közben gazdaságilag is hasznos maradt, inkább úgy döntöttek: jobb, ha Svájc békén marad – és közvetve kiszolgálja a Birodalmat.

Az ENSZ, a Vöröskereszt, a Genfi Egyezmények Svájcot a nemzetközi jog egyik élő szimbólumává tették. Egy támadás világszintű diplomáciai vihart váltana ki, és az agresszor azonnali elszigetelődésre számíthatna. Így Svájc hatékony és hiteles politikai közvetítő lehet bármely konfliktusban (pl. USA–Irán, Észak-Korea–Nyugat stb.). Egy támadás után a támadó nem csak egy országot, hanem egy egész „diplomáciai intézményt” semmisítene meg. Svájc az egyik legbékésebb ország, ahol a virtuális békeindex rendszeresen a top 10 között tartja.

Végül, ne becsüljük alá a svájci néplelket sem. Nem arrogáns, de makacs, nem hivalkodó, de rettenthetetlen. A „támadás = totális népi ellenállás” elve itt valóság. A decentralizált államszerkezet is működőképes maradna egy támadás esetén. Ha a központ megbénulna, a kantonok akkor is működnek. A svájci mezőgazdaság válságálló, tartalékkészletek évekre elegendőek, továbbá a NATO-hoz hasonló szintű kiberhadviselési rendszerekkel védi magát, így a digitális támadások sem járnak sikerrel.

Svájc tehát nem csak egy földrajzi hely, hanem stratégiai paradoxon. Túl fontos, túl jól védett, és túl semleges ahhoz, hogy bárki ujjat húzzon vele. Egy ország, amit csak békében lehet elfoglalni méghozzá üzleti számlanyitással.