Krónika

Családi nap az űrhajózás világnapján

Számtalan programmal várják az érdeklődőket

Április 12-én, az űrhajózás világnapján retro diavetítés, LEGO-űrvonatok és -űrhajók, távcsöves napfoltfigyelés, naprendszer tematikájú workshop, valamint az űrhajósok életéről, az űrkutatás magyar műszereiről és a csillagászat kialakulásáról szóló előadások várják az érdeklődőket a XI. kerületi Műszaki Tanulmánytárban – közölte a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kedden az MTI-vel.

Családi nap az űrhajózás világnapján
A múzeumpedagógusok a kisebbeket egy Naprendszerrel foglalkozó workshoppal várják
Fotó: Facebook/Közlekedési Múzeum

A Magyarok az űrben című, 10 és 16 óra között megrendezendő családi napon a Műszaki Tanulmánytár kincsei közül a ritkábban bemutatott műtárgyak is kiemelt figyelmet kapnak – tájékoztattak a szervezők. Kiemelték, hogy három előadással is várják a látogatókat.

Az érdeklődők Az ember az űrhajós mögött című előadáson egy tartalék űrhajós életét és karrierjét ismerhetik meg, míg a Magyarok és magyar műszerek az űrben című előadáson arra kaphatnak választ, hogy milyen szerepe van Pillének és Pulinak az űrkutatásban.

A harmadik, Határ a csillagos ég című előadás az emberiség egyik legősibb tudományágát, a csillagászatot mutatja be.

A múzeumpedagógusok a kisebbeket egy Naprendszerrel foglalkozó workshoppal várják, a retró diavetítésen pedig az is kiderül, hogyan képzeltek el 1963-ban egy 22. századi holdbeli települést.

A LEGO rajongói emellett űrhajós készletekkel is találkozhatnak – olvasható a közleményben. További információ a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum honlapján és közösségi oldalán található.

Kapcsolódó írásaink