Krónika
Rosszul teszi, ha a macskával ordibál
Kiderült, hogyan csökkenthetjük cicánk szorongását

Egy brit állatorvos szerint nem célszerű a macskákkal kiabálni – írja a Dailiy mail. Mint az összeállításból egyebek mellett kiderül, sok gazdi akkor kezdi szidni a házi kedvencét, amikor az az állatorvosnál tett látogatás során agressziót mutat. Ez a megközelítés azonban teljesen hatástalan – véli a szakértő.
Nincs olyan cicus a világon, amelyet a sikoltozás vagy az emelt hangú beszéd megnyugtatna. Sőt, ez éppen ellenkezőleg hat, s csak fokozza a stresszt. Egy-egy rendelőben csupa idegen jel és tárgy terheli az amúgy is nyugtalan állat agyát.
A legjobb, ha halkan beszélünk, és a mozgásunk során kerülünk mindenféle „hirtelenkedést” – tanácsolta a szakértő. A feltűnően szorongó macskák gazdáinak a szakember azt javasolja, hogy előzetesen, az orvossal egyetértésben adjanak a jószágnak nyugtatót. Ez segít apasztani a stressz szintjét, továbbá kényelmesebbé varázsolja a gyógyító munkát – tette hozzá a szakértő.