Krónika
„Támadnak a marslakók!”
A rádióadás, ami örökre megváltoztatta a médiát
A rádióhullámokon érkező invázió híreinek hatására 1938. október 30-án, Halloween estéjén az amerikai CBS rádió hallgatói életük egyik legnagyobb riadalmát élték át. Aznap este egy különleges műsort sugároztak, amely egy látszólag teljesen hétköznapi zenés közvetítésként indult. Aztán hirtelen jöttek a „rendkívüli hírek”: egy hatalmas fémhenger landolt New Jersey államban, Grovers Mill közelében! A helyszíni tudósítók rémülettel a hangjukban számoltak be arról, hogy a hengerekből földönkívüli lények másznak elő, és gyilkos hőfegyverekkel pusztítják az embereket.
A hallgatók közül sokan nem tudták, hogy amit hallanak, az csupán egy zseniális rádiójáték volt. Az adás H.G. Wells 1898-ban írt klasszikus sci-fi regényének, A világok harcának adaptációja volt, Orson Welles és a Mercury Theatre on the Air társulatának előadásában. A műsor annyira valóságosnak tűnt, hogy tömeghisztéria alakult ki. Sokan valódi marsi inváziótól tartva rohantak ki az utcára, mások menedéket kerestek, sőt, voltak, akik fegyvert ragadtak, hogy megvédjék magukat a támadóktól.
Ugyan a rádióadás elején és végén is bemondták, hogy egy dramatizált előadásról van szó, sok hallgató nem hallotta ezt a figyelmeztetést. Ennek oka az volt, hogy sokan egy másik rádióműsort hallgattak a konkurens NBC csatornán, és csak a kezdés után kapcsoltak át a CBS-re – pont akkor, amikor az áldokumentum-riportok a marslakók támadásáról szóltak. Rémült emberek özönlöttek az utcákra, próbálták elérni rokonaikat telefonon (ezzel túlterhelve a hálózatokat), és sokan az autójukba pattantak, hogy elmeneküljenek a „veszélyzónából”. New Jersey több pontján az emberek templomokba menekültek, imádkoztak a világvégétől tartva. Egyes helyeken a helyi rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy csillapítsák a pánikot. Indianapolisban egy hisztis nő sikoltozva rohant be egy templomba, ahol esti istentiszteletet tartottak. – New York elpusztult – kiáltotta. „Ez a világ vége. Menjenek haza, és készüljenek a halálra.” A washingtoni Concrete városában felrobbant egy transzformátor, éppen hatalmas zivatar verte a vidéket, és hirtelen sötétségbe borította a várost, éppen akkor, amikor az emberek elkezdték terjeszteni, hogy egy idegen hadsereg partra szállt a keleti parton. Eluralkodott a káosz, és az emberek kirohantak az utcára egy villámló vihar közepén, sírtak és azt hitték, hogy közeleg az apokalipszis. Pittsburghben egy férfi arra ért haza, hogy felesége a konyhaasztalnál ül, és előtte egy fiola méreg volt. „Inkább meghalok így, mint így” – mondta, és a rádióból érkező hangok felé biccentett.
Bár az újságok másnap tele voltak szenzációs történetekkel a hatalmas pánikról, a valóság kissé árnyaltabb. Tény, hogy sokan megijedtek, és több helyen volt riadalom, de a médiában megjelent hírek egy része túlzó volt. Az újságok – amelyek akkoriban már egyre nagyobb konkurenciát láttak a rádióban – örömmel túlozták el a történetet, hogy a rádiót felelőtlen médiumként állítsák be.
A Columbia Egyetem szociológusa, Hadley Cantril később kutatást végzett, és megállapította, hogy körülbelül 1,2 millió ember komolyan vette az adást, és nagyjából 20 százalékuk valóban pánikba esett. Ez ugyan messze volt az országos káosztól, de így is elég volt ahhoz, hogy a történet legendává váljon.
Orson Welles másnap egy sajtótájékoztatón igyekezett elnézést kérni, de láthatóan élvezte a műsor hatását. A botrány nemhogy ártott volna a karrierjének, hanem egyenesen az egekbe repítette. Orson Welles (1915–1985) a 20. század egyik legnagyobb hatású filmes, színházi és rádiós alkotója volt. Már fiatalon zseniként emlegették: 23 évesen robbant be a köztudatba ezzel az 1938-as Világok harca rádiójátékkal. Alig három évvel később elkészítette minden idők egyik legjobb filmjét, a Citizen Kane-t (1941), amelyben nemcsak főszereplő volt, hanem író, rendező és producer is. A film forradalmi operatőri technikája és történetmesélése később generációk számára lett inspiráció.
Welles azonban sosem volt az a tipikus hollywoodi figura. Rendszeresen összeütközésbe került a stúdiókkal, filmjei gyakran cenzúra és vágások áldozatai lettek. Ennek ellenére olyan mesterműveket alkotott, mint A gonosz érintése (1958) vagy az Othello (1951). Később Európában dolgozott, gyakran saját pénzéből finanszírozva projektjeit. Excentrikus, karizmatikus figura volt, aki egyaránt brillírozott a színpadon, a filmvásznon és a mikrofon mögött. Noha Hollywood végül háttérbe szorította, életműve halhatatlan maradt – a világ pedig sosem felejti el azt a férfit, aki egy rádiójátékkal majdnem elhitette, hogy a marslakók tényleg megtámadták a Földet.
A rádiójáték azóta is a médiahatalom és a tömegpszichológia egyik legismertebb példája, amely bebizonyította, hogy a technológia és a hiteles előadás milyen erővel képes manipulálni a közvéleményt. Az eset tanulságos maradt a tömegmédia és a dezinformáció terjedésének vizsgálatában.
A „Világok harca” rádiójáték azóta több kutatás és tanulmány tárgya lett. Több országban hasonló médiahackeket próbáltak végrehajtani, például 1949-ben Ecuadorban, ahol egy hasonló rádióműsor után dühös hallgatók felgyújtották az adóállomást. Az 1938-as adás megmutatta, hogy a rádió – és később a televízió, majd az internet – milyen erős manipulációs eszközzé válhat, ha az emberek nem tudnak különbséget tenni a fikció és a valóság között.
Orson Welles műsora 1938-ban beírta magát a történelembe, és azóta is ikonikus példája annak, milyen könnyen átverhetőek az emberek, ha egy médium elég hitelesen és drámaian adja elő a történetet. Az eset rávilágított arra is, milyen fontos a kritikus gondolkodás és az információforrások ellenőrzése – egy tanulság, amely ma, az álhírek korában, talán még relevánsabb, mint valaha.
