Krónika

Egy halott mellett kellett utazniuk az álomnyaralásra

Az ausztrál pár közel sem így tervezte a velencei nyaralást

Mitchell Ring and Jennifer Colin nyaralása nem várt fordulatot vett, amikor egy utastársuk meghalt a repülőn, így kénytelenek voltak az út maradék részében a holttest társaságában utazni – írja a Mirror.

Egy halott mellett kellett utazniuk az álomnyaralásra
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

A pár éppen Velencébe tartott nyaralni, és minden a lehető legnagyobb rendben is ment. Éppen Ausztráliából tartottak Katarba – ahol át kellett volna szállniuk –, azonban a repülő fedélzetén egy nő összeesett, nem sokkal később pedig, dacára a személyzet minden igyekezetének, az utas végül elhunyt.

Ez sajnos ritka, de nem ismeretlen jelenség, azonban ettől még Mitchell Ring and Jennifer Colin sokként élte meg, hogy az út hátralévő részét egy holttest társaságában kellett tölteniük. „Megpróbálták az első osztályra tolni a nőt, azonban ez nem sikerült, így végül a mellettünk lévő üres sorba helyezték őt el, a legénység pedig letakarta őt” – nyilatkozta a lapnak Colin.

Colin egyébként érzékelte, hogy a személyzet megtett mindent, azonban az élményt sokkolónak nevezte, ami érthető módon rányomta a bélyegét az álomnyaralásra. A nő szerint egyébként ilyen esetekre a légitársaságok nyújthatnának bizonyos fokú segítséget, már ami a feldolgozást illeti.

„Csak szeretnék beszélni valakivel, hogy normális-e, ami történt, hogy érezzem, nem vagyok egyedül” – zárta gondolatait a lap számára Colin.

Kapcsolódó írásaink