Krónika

Szükségállapotot hirdettek Szantorinin

Görögország aggódik a turizmusra gyakorolt hatások miatt

Görögország csütörtökön rendkívüli állapotot hirdetett Szantorini településen a térségben folyamatosan zajló földrengések miatt – számol be a greekreporter.com.

Szükségállapotot hirdettek Szantorinin
A görögországi Szantorini szigetét folyamatos földrengések sújtják, a szigeten tartózkodók pánikszerűen menekülésbe kezdtek
Fotó: AFP/Aris Messinis

A rendkívüli állapot 2025. február 1-jétől 202. március 3-ig lesz érvényben, és célja a szeizmikus tevékenység szükséghelyzeti kezelése – tájékoztatott a greekreporter.com.

A görög polgári védelmi minisztérium közleménye szerint: „Úgy döntünk, hogy polgári védelmi szükségállapotot hirdetünk ki a dél-égei-tengeri régió Théra regionális egységének Théra településén, a szükséges vészhelyzet kezelése és az elmúlt időszakban a fenti területen bekövetkezett szeizmikus tevékenység következtében felmerült visszahatások kezelése érdekében”.

Hozzáteszi, hogy a szükségállapot egy hónapig tart, majd automatikusan megszűnik (március 3-án), anélkül, hogy további dokumentumra lenne szükség a megszűnésének kihirdetéséhez.

Az eddigi legerősebb földrengés Szantorini közelében

Erős, a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengést regisztrált szerdán 21:09-kor az athéni Nemzeti Obszervatórium Geodinamikai Intézete. A földrengés epicentruma a tenger térségében, az Amorgoson található Arkesinitől 16 kilométerre dél-délnyugatra található. Ez a legerősebb rengés, amelyet eddig a térségben regisztráltak.

Január 26. és február 3. között összesen 6400 földrengést regisztráltak a Santorini és Amorgosz szigetek térségében – közölte szerdán az Athéni Egyetem fenyegetések és válsághelyzetek kezelésével foglalkozó interdiszciplináris bizottsága.

A február 3-ig tartó szeizmikus aktivitás frissített elemzése szerint február 2-án több mint 1300, február 3-án pedig több mint 1400 földrengés történt.

Görögország aggódik a turizmusra gyakorolt hatások miatt

Közben a görög idegenforgalmi minisztérium a jelentések szerint válaszlépéseket készít a Szantorini, Amorgosz, Iosz és Anafi szigeteket sújtó földrengéssorozat esetleges turizmusra gyakorolt hatásának kezelésére.

Az OT.gr beszámolója szerint Olga Kefalogianni görög idegenforgalmi miniszter a héten rendkívüli értekezletet hívott össze a Görög Nemzeti Idegenforgalmi Szervezet (GNTO) athéni központjában. A megbeszélés középpontjában a nemzetközi piacok számára a szeizmikus tevékenységgel kapcsolatos információterjesztés irányítására vonatkozó stratégiák álltak az Égei-tengeren és Szantorini környékén.

Az OT.gr jelentése kérik, hogy az utazásszervezők és a hajótársaságok szorosan kísérjék figyelemmel a helyzetet, és egyelőre nem változtattak az útvonalakon.

A jelentés azt is megerősíti, hogy az európai piacok eddig egyetlen érintett szigetre sem mondtak le előzetes foglalásokat. A minisztérium megjegyezte, hogy az utazási szolgáltatók a kulcsfontosságú turisztikai piacokon, köztük Skandináviában, az Egyesült Királyságban és Németországban továbbra is figyelik a fejleményeket, de az utazási tervekben ez eddig nem jelentett fennakadást.

Szantorini szállodáinak körülbelül 5-10 százaléka marad nyitva ebben az időszakban.

Legalább 10 000-en hagyták el Szantorinit

Szerdán Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök nyugalomra és a hatóságokkal való együttműködésre szólította fel a szigetlakókat és az utazókat .

Az elmúlt napokban legalább tízezreket evakuáltak a szigetről az erős földrengéstől tartva. A legtöbb üzlet bezárt, a légitársaságok és a kompszolgáltatók pedig megnövelték az indulások számát, hogy el tudják szállítaní a menekülő lakosságot.

A hatóságok biztonsági intézkedéseket vezettek be, többek között leállították az építkezéseket, bezárták az iskolákat Szantorinin és a közeli Iosz, Amorgosz és Anafi szigeteken, valamint utasították a lakosokat és a szállodásokat, hogy ürítsék ki medencéiket, hogy csökkentsék a terhelést.

Kapcsolódó írásaink