Krónika

Már több mint két éve rejtély, hogy hová tűnt az inárcsi anyuka

Eltűntek nyomában Skóciától az Alföldig

Évente átlagosan mintegy harmincezer titokzatos eltűnést regisztrálnak Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az érintettek durván negyven százaléka kiskorú. Az eseteknek általában nincs semmiféle épkézláb megfejtésük, sőt, logikus magyarázat, előzmény vagy ok sem kapcsolható hozzájuk. Utóbbira legjobb példa a Skóciában eltűnt ikerpár – de azért rajtuk kívül is tudnunk sajnos eseteket említeni.

Már több mint két éve rejtély, hogy hová tűnt az inárcsi anyuka
A Dee folyó torkolata – nem éppen barátságos hely
Fotó: AFP/Paul Ellis

Immár két és fél éve tűnt el nyomtalanul egy inárcsi édesanya, Bozsik Mária. Az asszony ügye mai napig megoldatlan, s bár a rendőrség és a civilek is keresték, sehol nem akadtak a nyomára. A nő munkába indult aznap hajnalban, ám a Budapestre tartó buszra már nem szállt fel.

A köddé válás időablakát 5:20 és 5:30 perc közé szűkítette a rendőrség, miután a hölgy aznap reggeli mozgását méterről méterre lejárták. A nyomozók (elméletileg) mindenkit felkutattak, aki láthatta, beszélhetett vele, bármit is tudhat róla. Magyarország legismertebb kutató-mentő szervezetének kutyái a közeli erdő széléig vezették őket, de ott tanácstalanná váltak. A rendőrök azt is megvizsgálták, hogy Bozsik Mária esetleg elhagyhatta-e el az országot, de így sem bukkantak a nyomára.

Az ügyben fontos részlet, hogy az asszony eltűnése előtt pár nappal engedték szabadon volt férjét, akivel éppen gyerekelhelyezési perben álltak. Ugyanakkor azt is igaz, hogy a nyomozók nem találtak bizonyítható kapcsolatot a férfi és a nő között.

Az inárcsi sztori kísértetiesen hasonlít a Skóciában nyom nélkül eltűnt ikerpár esetére. Bár a rendőrség ott is eljutott egy pontig – konkrétan a Dee folyó partjáig – de aztán bárhogy erőlködtek is, kifogott rajtuk történet. Pedig kameraképek is segítették őket. A rejtélyességet fokozza, hogy ép ésszel nehezen bontható ki, mit szeretett volna csinálni Huszti Eliza és Henrietta éjnek évadján egy fagyáspont közeli, jeges oldalú folyó mentén? Pláne annak fényében, hogy korábban már bizonyíthatóan jártak ott.

Az ügyben jelenleg amúgy az a legfrissebb fejlemény, hogy az érintetteket egy plázában vélték látni.

A minket, magyarokat érintő talányok amúgy nem állnak magukban, hiszen évente átlagosan mintegy harmincezer titokzatos eltűnést regisztrálnak Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az érintettek durván negyven százaléka kiskorú – s közülük is talán a lehíresebb Madeleine McCann, akiről a lapunkban már számos cikket közöltünk. Közös pont, hogy az egyes tragédiáknak döntő részt nincs semmiféle épkézláb, mindenki által elfogadható és bizonyított megfejtésük, mi több, logikus magyarázat, előzmény vagy olykor ok sem kapcsolható hozzájuk.

A rendőrök között a szakzsargonban néha a „leugrott egy doboz gyufáért/cigiért” kifejezéssel illetik e talányokat. A tettesek – már ha tényleg akadnak – pedig vérmérséklettől függően lehetnek az UFO-k, a szervkereskedők, a megunt szeretők, elhanyagolt rokonok. Mások pedig úgy vélik, sokszor csak sima „életmódváltás” – azaz a család és a gyermekek elhagyása, az új élet reménye – áll minden mögött.

Kapcsolódó írásaink