Krónika

Rendkívüli kormányzati támogatást kap a leégett miskolctapolcai Barlangfürdő

A pénzt az újjáépítésre kapják

1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a leégett Barlangfürdő újjáépítésének első ütemére – jelentette be közösségi oldalán Tóth-Szántai József (Fidesz–KDNP–Pont Mi Egyesület), a vármegyeszékhely polgármestere.

Rendkívüli kormányzati támogatást kap a leégett miskolctapolcai Barlangfürdő
Az épületben keletkezett károk mellett a turizmusban is komoly bevételkiesést okozott a népszerű fürdőhely kényszerű bezárása, csak a tavalyi év utolsó hónapjaira félmilliárd forintra becsülték a kiesés mértékét
Fotó: AFP/Ferenc Isza

A miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete tavaly szeptember 6-án éjszaka égett le. A tűz az aquaterápiás részleg második emeletén keletkezett, ami aztán a tetőszerkezetre is átterjedt. A közel ezer négyzetméteres főépület használhatatlanná vált, később a tűzvizsgálati jelentéséről szóló határozatból az derült ki, hogy „szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya vezetett” a tűzhöz.

Objektum doboz

Az épületben keletkezett károk mellett a turizmusban is komoly bevételkiesést okozott a népszerű fürdőhely kényszerű bezárása, csak a tavalyi év utolsó hónapjaira félmilliárd forintra becsülték a kiesés mértékét.

A Barlangfürdő újjáépítésének lehetőségeiről már a tüzet követő héten közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amiben azt írták, a kormány minden lehetséges segítséged megad. Az önkormányzat adományszámlát is nyitott a felajánlások fogadására.

Tavaly októberben pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter a helyszínen jelentette be, hogy a „kormány Miskolc város segítségére siet, és részt vesz a Barlangfürdő újjáépítésében”.

A tárcavezető idén január közepén, a városvezetővel közösen tarott miskolci sajtótájékoztatóján megerősítette korábbi ígéretét. Akkor úgy fogalmazott, a leégett miskolctapolcai Barlangfürdőt lehetőség szerint június 30-ára beindítják, ehhez egymilliárd forintra van szükség azonnal. Ígéretet tett arra, hogy a kormány idei első ülésén javasolni fogja, hogy Miskolc soron kívül megkapja ezt az összeget január 31-ig.

Kapcsolódó írásaink