Krónika

Új halálos pókot leltek Ausztráliában

Ismert rokonánál is mérgezőbb az az új pókfaj, amelyet nemrégiben fedeztek föl ausztrál kutatók.

Új halálos pókot leltek Ausztráliában
Lehet, színházba is szívesen menne...
Fotó: AFP/William West

A halálosan mérgező pókok új alfaját fedezték fel Ausztrália keleti partján – jelentette be a Sydney-i Nemzeti Múzeum és a Newcastle-i Egyetem közösen alakított kutatócsoportja. A TASZSZ közleménye szerint az új rovar a kontinens egyik legveszélyesebb lakójának, a sydney-i tölcsérhálós póknak a közvetlen rokona.

Az Atrax christenseni névre keresztelt, új alfaj felfedezéséhez vezető kutatás azután kezdődött, hogy egy szokatlanul nagy és roppant agresszív példányt fogtak be a sydney-i hüllőpark laboratóriumának dolgozói. A rekordhosszúságú, 9,2 centiméteres pókot Chris Hemsworth ausztrál színészről nevezték el.

A rémes és igencsak könnyen dühbe jövő nyolclábú Sydney-ben és annak százhatvan kilométeres körzetében honos. Mint írják, 1927-től 1981-ig tizenhárom ember hunyt el a harapásuk nyomán, de 1981-ben sikerült a mérgéből ellenszert készíteni, és azóta egyetlen halálesetet sem jegyeztek fel.

Kapcsolódó írásaink