Krónika
New Orleansban egy kisteherautó belehajtott a tömegbe + VIDEÓ
A tragédia január 1-jén reggel történt a Bourbon Streeten, a francia negyedben

A hatóságok közlése szerint a kisteherautót vezető férfi, miután belehajtott a tömegbe a Bourbon Streeten, kiszállt a járműből és lövéseket adott le.
A hatóságok mindenkit arra szólítottak fel, hogy kerüljék el a belvárost, az esetet „tömeges sérüléssel járó incidensként” írták le.
Az város hivatalos internetes oldalán tíz halálos áldozatról és harminc sebesültről ír, akiket a mentők elszállítottak, a számokat a rendőrség egyelőre hivatalosan nem erősítette meg. A sebesültek között két rendőr is van.
New Orleans kiemelt turisztikai célpont, az újév köszöntésére turisták százezrei tartózkodtak a zenei kultúrájáról híres városban, amelynek központi része a Bourbon Street, ahol a gázolásos incidens történt hajnali három óra körül.
LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közleményében azt írta, egyértelműen terrorcselekményről van szó.
A Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke szerda reggeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „nagyfokú szándékosság” állhatott a cselekmény mögött, hiszen a tettes a felállított akadályokat megkerülve hajtott az ünneplők közé. „Ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud” – mondta Anne Kirkpatrick, és hozzátette, hogy az első információi szerint az áldozatok többsége helybéli és nem turista. Hozzátette, hogy a nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda veszi át. A szövetségi hatóságok azt közölték, hogy a támadó halott.
Később bejelentették, hogy a gázoló az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat zászlaját is magával vitte akciójához. Az FBI hozzátette, hogy vizsgálják, kapcsolatban állt-e az elkövető bármilyen terrorszervezettel. A nyomozó iroda közlése szerint a férfi Texas államban született, neve Shamsud-Din Bahar Jabbar.
Az FBI helyi irodájának tisztségviselője közölte, hogy egységei a támadáshoz használt járműben robbanóeszközt is találtak, amelyet még vizsgálnak.
Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója szörnyű erőszakos cselekménynek nevezte a történteket.
A Fehér Ház közleményt adott ki a támadást követően, eszerint Joe Biden elnököt is tájékoztatták. Biden később leszögezte, hogy az Egyesült Államok semmilyen támadást nem tűr el lakói ellen.
Donald Trump leendő elnök jelezte, hogy kormányzata minden segítséget megad majd a hatósági vizsgálatokhoz. Egyúttal a sajtóban megjelent nyilatkozatában összefüggésbe hozta a támadást az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlással.