Krónika
Az elmúlt években 360 család kapott segítséget a Tábitha Gyermekhospice Házban

Hozzátette: a mostani Tábitha-ház is nagyszerű, és nagyon jó lehetőségeket biztosít a családok számára, azonban kicsi, ezért szükséges a bővítése. Az alapkőletétel már megtörtént, a falak állnak, a következő lépés a tetőszerkezet építése lesz.
Az elnök kifejtette, hogy a készülő új, több mint ezer négyzetméteres épületben olyan apartmanokat alakítanak majd ki, amelyekben a családok együtt lehetnek beteg gyermekükkel az utolsó egy-két hónapban, de lesznek olyan szobák is, ahol szakértő segítők mellett maradhatnak azok a gyerekek, akiknek szülei kicsit pihennének, vagy egészséges gyerekükkel szeretnének a házon kívül minőségi időt eltölteni.
Papp János, a Baptista Szeretetszolgálat egyházelnöke elmondta, hogy advent első két vasárnapján az ország több mint 300 gyülekezete ajánlotta fel adományát a törökbálinti intézménynek, amelynek bővítésére így összesen 23,5 millió forint gyűjtöttek.
Az akciót támogatni lehet 500 forinttal a 1355-ös telefonszám hívásával, illetve sms-küldéssel, utalással a segélyszervezet számlaszámára, valamint az ezen az oldalon felajánlott tárgyak megvásárlásával.