Kultúra
Demjén-dalok síráshoz, nevetéshez, titkokhoz és megbocsátáshoz + VIDEÓ
Kritika + VIDEÓ a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmről
Akárcsak a két Abba-filmben. Még jó hogy nekünk meg van egy Demjénünk, akit nemzetközileg sem nagyon lehet hasonlítani senkihez.
A film mai szála egy esküvőn kezdődik. Lili énekesnő (Varga-Járó Sára), egy tehetségkutató középdöntőjéig jutott. ( Mint általában a legtehetségesebb saját dalos magyar versenyzők szoktak.) Családi rendezvényeken énekel, szeretné azt hinni, hogy megtalálta a helyét, nem kell országos karriert építenie, de persze tudjuk, hogy ez nem igaz. Lenne egy menedzserjelöltje is, de Lili menekül.
Csakhogy a testvéreivel merő véletlenségből megtalálja a leveleket, amelyeket egy ismeretlen férfi írt az anyjához (Törőcsik Franciska) harminc évvel korábban. És mellé ott van az anya naplója is. Kibomlik egy régi szerelmi történet, amely talán megváltoztathatja a két özvegy, anya és lánya életét.
Szigligetre megy nyaralni három lány 1994 nyarán. Egyiküknek, Eszternek komoly kapcsolata van, Márton gondoskodó, komoly és kicsit unalmas férfi (Brasch Bence), és szinte már családtag. Eszternek esze ágában sincs, hogy mással akárcsak flörtöljön is, de nagyon másképp alakulnak az események. A Kuplung együttes frontembere, Gergő (Ember Márk) kirázza a kalitkájából a lányt.
Gergő szabad lélek, és tudja, hogy mit akar az életben. Nem nárcisztikus, nem infantilis, nem mamahoteles, nem fantaszta, nem imposztor, hanem olyan fiatal férfi, akinek megvan az érzelmi intelligenciája és a józansága is, szeretni és elköteleződni sem fél. És így tud és mer laza lenni. Ilyen karakterű fiatal férfit nem nagyon láttunk mostanában magyar filmben, sőt lehet, hogy egyáltalán nem, pedig egészen biztos, hogy lenne rá igény. És nem csak a vásznon.
Marics Peti, a filmben az együttes dobosa szerepében összetettebb személyiség, ő nem akar még elköteleződni, és ebből nem is csinál titkot. A vásznon a filmszerepénél érdekesebb, amikor úgy tűnik, lopva veszi fel a kamera a rá oly jellemző „mindenkit szeretek, mindenkinek drukkolok” arckifejezését.
Kell is drukkolni a mai embernek, hogy merjen és akarjon élni, szeretni, énekelni, táncolni – meg mindent, ami jó az életben. Erről szól az egész film, akár el van csúszva benne a hang időnként, akár nem fontos ez annyira, sokkal fontosabb, hogy több generáció is együtt tudja énekelni a dalait.
A kilencvenes évek világának ábrázolása eléggé vázlatosra sikeredett, pedig akik akkor voltak fiatalok, most ötvenesek lehetnek, és biztos meg lehetett volna kérdezni ezt-azt, amitől karakteresebb, részletgazdagabb és jelentőségteljesebb lehetett volna.
De ha azt kérdezzük, kell-e ez a film? Jobb-e tőle a közérzetünk? Igen a válasz. A film derűje, az alkotók igyekezete, hogy vigaszt nyújtsanak, és több generációt is ugyanazzal a művel szórakoztassanak, sok mindent felülír.
Ez a film a kiengesztelődésről és a megbocsátásról is szól. Voltak évszázadok, amikor az emberek hittek a bocsánatos hazugságokban meg abban, hogy amit nem tudunk, az nem fáj. És hogy abból, hogy hallgatunk, nem lehet baj.
De a mai ember alapélménye az, hogy az elhallgatott dolgok több generációra visszamenően is megbetegítik azokat, aki elől eltitkolták az igazságot. Ez a kor, amelyben élünk, már nem hisz az elhallgatásban, hanem inkább abban, hogy legyen valamilyen közös, társadalmilag elfogadott, hallgatólagos protokollja a kimondásnak és a megbocsátásnak. Legyenek olyan keretek, amelyek közt a titkokat kimondhatja az őrizőjük.
De persze ezt a protokollt meg is kell teremteni. Ez a film is lép egyet afelé, hogy legyen kultúrája annak, ahogy egy régi titkot kimondanak, meghallgatnak, és megbocsátanak. Érezzük a filmben, ahogy a kimondással megmozdul minden a családban, tisztul, gyógyul.
Az epizódszereplők, Györgyi Anna és Seress Zoltán érdeme – és persze Törőcsik Franciskáé is –, hogy a történetnek ezt a kevésbé gondtalan, fájó aspektusát ilyen mélységben megélheti a néző, és rákérdezhet a saját sorsára, a saját családi titkaira is ebben a szeretetteljes térben, amelyet nem kis részben az elhangzó dalok hoznak létre, Menyhárt János újrahangszerelésében.
Hogyan tudnék élni nélküled? – 2024
Magyar zenés film – 133 perc
Rendezte: Orosz Dénes
7/10
