Krónika
Az osztrák vasúttársaság már fogad egyes vonatokat
A GYSEV szerint a szerdai üzemkezdettől a Sopron–Wiener Neustadt vasútvonalon újra közlekednek a vonatok
A railjetek, a bécsi EuroCityk és a Kálmán Imre EuroNight további intézkedésig csak Hegyeshalomig közlekednek, illetve onnan indulnak Budapest felé. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.
Győri vagy hegyeshalmi átszállással biztosított az eljutás Bécsig, illetve Bécs felől Budapestig, azonban hosszabb eljutási idővel kell számolni.
A jelenlegi információk alapján a Bécsen túli, Salzburg felé lévő állomások még nem érhetők el vasúton. A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani.
A Regiojet tájékoztatása szerint várhatóan szerdától ismét közlekednek a Regiojet-járatok Bécs-Hegyeshalom-Budapest között – a 1065-ös számú vonat kivételével. Szerdán még nem közlekedik a Bécsből 7:34-kor a Déli pályaudvarra induló RegioJet. A kialakult helyzet miatt még előfordulhatnak késések.
Csehországban a kiterjedt áradások miatt továbbra is korlátozzák még a vasúti forgalmat. A Metropol EuroNight Varsó–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek. A Hungária EuroCity mindkét járata a Budapest–Berlin útvonalon korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.
Az árvízvédelmi készültség miatt lezárták a 10-es főút Neszmély és Süttő közötti szakaszát. A korlátozáshoz igazodva mától már csak Esztergom és Süttő között közlekednek az S74-es vonatok pótlóbuszai. Neszmély és Komárom között a Volánbusz menetrend szerinti járataival lehet utazni, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket is.