Krónika

Testkamerát viselnek a reptéri rakodómunkások

Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása

Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a rakodómunkásokat arra kötelezték, hogy viseljenek testkamerát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn a Police.hu oldalon.

Testkamerát viselnek a reptéri rakodómunkások
Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Fotó: MH/Balogh Dávid

A közlemény szerint korábban szinte nem múlt el úgy hét, hogy ne érkeztek volna feljelentések az utasoktól a reptéri lopások miatt: amíg 2022-ben poggyászból lopás miatt 119 feljelentés érkezett, 2023-ra valamelyest javult a helyzet, de nem oldódott meg a probléma, tavaly 78 alkalommal tettek emiatt bejelentést.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) munkatársainak javaslatára ma már valamennyi rakodómunkásnak testkamerát kell viselni munka közben. A tesztidőszak idén februárban kezdődött, nyár óta pedig élesben is elindult a rendszer.

Ennek köszönhetően idén poggyászlopás miatt mindössze hét büntetőeljárást kellett indítania a rendőrségnek, ebből öt esetben kizárható volt a magyarországi elkövetés, míg a fennmaradó két ügyben a testkamerák felvételei alapján sikerült azonosítani a két-két elkövetőt, akiket gyanúsítottként ki is hallgattak a nyomozók – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink