Krónika

Ételek, amiket tilos a mikróba tenni

Veszélyes lehet

A hétköznapok rohanásában hajlamosak vagyunk mindent a mikróban melegíteni. Vannak ételek azonban, amiket kifejezetten tilos lenne ilyen módon felmelegíteni, ugyanis ártalmas lehet az egészségre. Mutatjuk, melyik ételeket esetében érdemes inkább a tűzhelyet vagy a sütőt használni! – írja a Ripost.

Ételek, amiket tilos a mikróba tenni
Nem minden étel melegíthető a mikróban (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Photononstop/Philippe Turpin

Évtizedek óta a háztartások elengedhetetlen eszköze a mikró, és nem véletlen, hiszen gyorsan, edénykoszolás nélkül felmelegednek benne az ételek. De érdemes odafigyelni, hogy mi kerül bele, ugyanis van, aminek egyáltalán nem tesz jót, ha itt melegíti.

Nem mindegy az edény se, azt már mindenki tudja, hogy műanyagban még akkor sem tanácsos mikróban melegíteni, ha rajta van a piktogram, hogy mikrózható. A mikrohullámú sütőnek más veszélyei is lehetnek, például az egyenetlen melegítés hatására egyes ételekben megmaradhatnak olyan kórokozók, melyek ételmérgezést okozhatnak, másokban pedig egészségre veszélyes anyagok szabadulhatnak fel. Mutatjuk, mit nem tanácsos mikróban melegíteni!

Csirkehús

A mikrohullámok kívülről befelé haladva melegítik fel az ételeket, és sokszor hiába forró a külsejük, belül még csak éppen langyos. A csirkehúsban így ha esetleg szalmonellabaktériumok vannak, nem fognak belül elpusztulni a melegítés hatására, és könnyen fertőzést okozhatnak.

Kolbász, virsli

A feldolgozott húsokban sokszor olyan tartósítószerek találhatók, melyek a mikróban történő felmelegítés hatására átalakulhatnak, kutatások szerint például megemelkedhet a koleszterin szintje bennük.

Répa, spenót

Bizonyos zöldségek, például a répa, a spenót, a zeller és a kelkáposzta nitrátokat tartalmaznak, ami a mikrohullámú sütőben való melegítés hatására átalakulhatnak nitrozaminokká – utóbbiak rákkeltő vegyületek. Ezeket a zöldségeket inkább melegítse, párolja a tűzhelyen.

Anyatej

Logikusnak tűnhet, hogy itt melegítse fel, de az egyenetlen melegítés miatt veszélyes lehet a babára, hiszen létrejönnek benne forró pontok, és megégetheti a kicsi száját. Edényben, alacsony hőfokon, a tűzhelyen melegítse inkább.

Krumpli

Akárcsak a csirke esetében, a főtt krumplinál is a baktériumok elszaporodása lehet a fő probléma, amiket a mikró nem mindig tud elpusztítani. Inkább tegye be a sütőbe a krumplit, sokkal biztonságosabb.

Halak

A halakat és a tenger gyümölcseit azért nem érdemes a mikróban melegíteni, mert elveszítik a zamatukat, a textúrájukat, hiszen a túl hirtelen felmelegedés miatt kiszáll belőlük a nedvesség. Ezeket az ételeket jobb serpenyőben melegíteni.

Rizs

Általában nem célszerű újramelegíteni a rizst, nemcsak mikróban, de máshogy sem, ugyanis a benne található Bacillus cereus nevű baktérium elszaporodhat, ezek spórái pedig ételmérgezést okozhatnak. Inkább készítsen mindig akkora adag rizst, amennyi egy étkezésre biztosan el is fogy.

Kapcsolódó írásaink