Krónika

Mianmarban is többen meghaltak a Jagi tájfun okozta áradások miatt

Több mint harminc ember meghalt Mianmarban is a Jagi tájfun okozta áradások következtében, a természeti katasztrófa miatt több mint 235 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát – jelentette be pénteken a délkelet-ázsiai országot irányító junta szóvivője.

Mianmarban is többen meghaltak a Jagi tájfun okozta áradások miatt
Katonák mentik a lakosokat a kialakult árvízből Mianmarban 2024. szeptember 13-án, a Jagi tájfun okozta heves esőzéseket követően. Az ítéletidő kolosszális esőzést hozott magával, amely elárasztotta Észak-Vietnam, Laosz, Thaiföld és Mianmar egy részét, halálos földcsuszamlásokat és széles körű folyóáradásokat okozva
Fotó: AFP/Sai Aung Main

A tájékoztatás szerint a hatóságok 33 halálos áldozatról tudnak, több települést elmosott a víz vagy maga alá temetett a sár. Az ország bizonyos részeivel megszakadt a kommunikációs kapcsolat az ítéletidő miatt. Sajtójelentések szerint egy 1600 lakosú falu teljesen eltűnt a Föld színéről, és csak 900 embert tudott elmenekülni, 700-an eltűntek. „Borzasztó állapotok uralkodnak a főváros, Najpjido környéki településeken” – mondta el egy helyben szerveződő mentőalakulat tagja a dpa német hírügynökségnek.

A nyilatkozó szerint több helységet egyáltalán nem tudtak még elérni, egyelőre nem világos, hány halálos áldozat lehet. Mianmarban elsősorban a fővárost és környékét, illetve a Ranguntól északra levő Bago régiót és a Thaifölddel határos térségeket érinti az ítéletidő. Thaiföldről tíz halálos áldozatról érkeztek jelentések az árvizek és a földcsuszamlások miatt. A helyi katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy még napokig kiadós esőzés várható, és továbbra is nagy a veszélye az újabb villámárvizeknek.

A Jagi tájfun legsúlyosabban Vietnamot érintette, ahol már 254-re emelkedett a halottak száma. Több mint 820-an megsérültek, és 82 embert még keresnek. A tájfun a múlt hét végén csapott le az országra, de utóhatásaként még csütörtökön is áradások és földcsuszamlások keletkeztek főleg az északi térségekben. Harminc év óta ez volt a legsúlyosabb vihar Vietnamban, középpontjában a szél sebessége megközelítette az óránkénti 150 kilométert. A katasztrófában több ezer házban súlyos károk keletkeztek, hidak mentek tönkre, és 250 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület termése is elpusztult. Hanoiban 15 ezer embert sújtottak az áradások.

Kapcsolódó írásaink

Megint lecsapott a Jagi tájfun

ĀEzúttal Thaiföld északi része nem úszta meg, közben Vietnamban tovább nőtt a heves vihar halálos áldozatainak száma