Krónika
A világ legjelentősebb 200 földtani öröksége között a magyar vidék

A tájékoztatás szerint a nemzetközi szervezet korábban már közzétett egy listát a világ első száz földtani örökségi helyszíneiről, amelyet idén augusztusban az IUGS 37., Dél-Koreában rendezett Nemzetközi Földtani Kongresszusán további száz helyszínnel bővítettek. Ezen, a második százas listán szerepel a Veszprém vármegyei helyszín, Magyarországról egyedüliként.
A nemzeti park rámutatott: a Bakony–Balaton-felvidék vulkanikus térségének különlegességét több tényező alkotja. A több mint ezer Celsius fokos kőzetolvadék a földkéreg repedésein keresztül a karbonátos kőzetekben és az üledékekben vízzel érintkezett, így a vulkáni aktivitás heves gőzrobbanásokkal (freatomagmás kitörésekkel) érte el a felszínt. A monogenetikusság pedig azt jelenti, hogy a vulkánok aktivitása egyszeri volt – ismertették.
A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén–pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket – írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy a tanúhegyek nem az egykori vulkáni felszínformák, hanem azoknak sokszor gyökerükig lepusztult maradványai.
A Földön gyakoriak az ilyen, úgynevezett fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló hasonló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai értéket ismerte el – áll a közleményben.