Krónika

Győri katonák segítenek Körmendnél az árvízi védekezésben

Emberfeletti a küzdelem, több ezer homokzsákot tettek ki, több százan segítettek

Hétfőn reggel a likócsi MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred katonái is elindultak, hogy segítséget nyújtsanak az árvízi védekezésben Körmendnél – írja a Kisalföld.

Győri katonák segítenek Körmendnél az árvízi védekezésben
Győri katonák segítenek Körmendnél az árvízi védekezésben
Fotó: Facebook/MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred

Az előrejelzett 1-2 milliméterhez képest 30-40 mm hullott le az egész vízgyűjtőre felhőszakadás formájában. A zivatarcellákból a vízgyűjtő területen hat óra alatt helyenként mintegy egy havi mennyiségnek megfelelő csapadék hullott.

A legmagasabb árvízvédelmi készültséget rendelte el a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Rába háromezer méteres körmendi szakaszán: több száz ember megfeszített munkájával készültek fel a folyó tetőzésére. Csákánydoroszlón két embert kellett kimenteni a Vörös-patak áradása miatt. Csákánydoroszlón a Dózsaligetben az elmúlt napokban többen önként elhagyták otthonukat a Vörös-patak áradása miatt.

Horváth István polgármester úgy ítélte meg, központi intézkedésre nincs szükség, de óvatosságból foglalt szállást egy fogadóban. Hétfő délután két idősebb ember jelezte, nem szeretnének tovább a házukban maradni. Segítséget kértek, őket csónakkal menekítették ki.

Gasztonyban hajnalban elővigyázatosságból állatokat helyeztek biztonságba. Nagy Miklós polgármester szerint tetőzhetett a patak, a víz szintje 30 centimétert apadt. Körmendnél a Rába legnagyobb eddigi vízállását lényegesen meghaladó árhullám lehetőségéről szóltak a vízügyi igazgatóság első jelentései.

A hirtelen esőzések, illetve az Ausztriából érkező víztömeg okán a vízügyi igazgatóság a Rába körmendi szakaszán csaknem háromezer méteren rendelte el a védekezést. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb eddigi vízmennyiséget, vízszintet meghaladó mértékű áradással számoltak – mondta el a vaol.hu-nak a helyszínen Vámos Zoltán főispán, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke.

Kapcsolódó írásaink