Krónika
Hamarosan kezdődik a tiszavirágzás
Aki nem tartja be a törvényt, 150 ezer forintos bírságot kaphat, mivel a kérész védett állat

A Tisza-menti rendőrök videója arról is szól, hogy a kérészek három évig lárvaállapotban élnek, és amint kikelnek, rögtön párosodnak, gondoskodnak az utódokról, majd néhány percen belül elpusztulnak. A rendőrök kérik, hogy ezt a néhány pillanatot, amit nem csak a Tiszán, hanem a Kőrösön és a Bodrogon, sőt más folyókon is megfigyelhetünk néhány napon át, tartsuk tiszteletben. Ne zavarjuk meg a nyugalmukat.
A kérész védett faj, így elpusztításuk, gyűjtésük, akár élő, akár elhullott állatokról van szó, tilos. Bűncselekménynek számít az is, ha valaki kisgéphajóval az éppen rajzó kérészek közé hajt szándékosan. Aki nem tartja be az előírásokat, kínozza, bántalmazza, megzavarja az állatokat, 150 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető.
Arra biztatnak a rendőrök a Környezetvédelmi Világnapon, hogy ne pusztítsuk a környezetet, hanem ültessünk fákat, neveljünk virágokat, és gyönyörködjünk a természet szépségében.