Krónika

A hőhullámok miatt már több tucatnyian haltak meg

A legnagyobb forróság májusban sújtotta a szubkontinens lakóit, a hőmérséklet a múlt hónapban a főváros Újdelhiben és az észak-nyugati Radzsisztán államban egyes napokon meghaladta az 50 Celsius-fokot

Indiában 56 ember vesztette életét és csaknem 25 ezer ember került kórházba hőguta tüneteivel március óta a több napig tartó hőhullámok következtében – jelentette kormányzati adatokra hivatkozva a helyi média hétfőn.

A hőhullámok miatt már több tucatnyian haltak meg
Több tucat halálos áldozata van az Indiát március óta sújtó hőhullámoknak (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Nurphoto/Sudipta Das

Az országos betegségellenőrzési központ csak májusban 46 hőség okozta haláleset és 19 189 feltételezett napszúrásos esetet regisztrált országszerte.

A The Hindu című helyi lap szerint a hőhullámok következtében március óta elhunytak száma Indiában ennél jóval magasabb lehet 56-nál, és akár a 80-at is elérheti.

A hatóságok tájékoztatása szerint az északi Uttar Prades és Bihár, valamint a keleti Odisa államban pénteken legalább 33 ember – köztük az indiai parlamenti választásokon szolgálatot teljesítő tisztviselők – vesztette életét a hőség miatt. Egyedül Madhja Prades államban több mint ötezer embert ápolnak hőgutára utaló tünetekkel.

Kelet-Indiában ugyanakkor Remal ciklon okozott jelentős pusztítást. Asszamban múlt kedd óta 14 ember halt meg a heves esőzések okozta áradások következtében, míg a szomszédos Bangladesben több tucat halálos áldozatot követelt az extrém időjárás.

Srí Lankán, az Indiától délre fekvő szigetországban legkevesebb 15 ember vesztette életét a heves monszunesők okozta áradások és földcsuszamlások miatt.

Az előrejelzések szerint szerdáig csillapodni fog a hőség Indiában, a déli Kerala államot a múlt héten elérő monszun pedig várhatóan további enyhülést hoz.

Ázsiában több milliárd embert érintenek a rendkívüli hőhullámok, amelyeket a tudósok szerint az emberi tevékenység okozta klímaváltozás hatásai is fokoznak.

Kapcsolódó írásaink