Krónika

Egészségházat kap Békésben Gyulavári

A TOP Plusz program újabb fejlesztéseket hoz Gyulára – írja a Beol.

Egészségházat kap Békésben Gyulavári
Gyula városa és a Gyulai Várfürdő madártávlatból
Fotó: Gyula Város Önkormányzata/Gyulai Várfürdő

Kerékpárutak felújítására, illetve új szakasz építésére, a Gyulavári Egészségház és védőnői szolgálat épületrészének felújításra, aszfaltozásra és rendezvénypajták kialakítására nyújt be pályázatot a gyulai önkormányzat – döntött csütörtöki ülésén a helyi képviselő-testület. Kedvező döntés esetén ezeknek a pályázatoknak köszönhetően csaknem egymilliárd forint támogatás érkezhet a fürdővárosba a TOP Plusz program keretében.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta, a TOP Plusz fejlesztési lehetőségei végre alkalmat adnak arra, hogy régóta tervezett beruházásokat megvalósítsanak. A testület elsőként arról határozott, hogy 180 millió forintos támogatás elnyerésére pályázatot nyújt be a Gyulavári Egészségház és a védőnői szolgálat épületrészének felújítására. A több elemből álló beruházáshoz, a kerékpárutak fejlesztésére 630 millió forintos támogatásra nyújt be pályázatot a város.

Kapcsolódó írásaink

Átadták a Gyulai Várszínház nívódíjait

ĀAz Őze Lajos-díjat Tege Antal színművésznek, rendezőnek adták át Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjában nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért

Erősödik az ipar Békésben

ĀA megye már nem kiaknázatlan terület a befektetőket figyelembe véve sem, viszont fel kellene gyorsítani a felzárkózást, a termelés még elmarad az országos átlagtól