Mumifikálás lépésről lépésre

Az ókori egyiptomi mumifikálás évszázadok óta lenyűgözi az embereket a bonyolult temetkezési gyakorlatoktól kezdve a túlvilági életet övező rejtélyekig.

Az ókori egyiptomiaknak köszönhetően évezredeken át megőrizték a testeket. A modern tudomány lehetővé tette számunkra, hogy többet tudjunk meg a módszereikről.

Egy test szakszerű tartósítását több lépésben hajtották végre.

A mumifikálás folyamatát jellemzően a sírok közelében vagy a templomokban lévő, speciális műhelyekben végezték.

A balzsamozók azzal kezdték a folyamatot, hogy a Nílus folyó vizével megmosták a testet, amire azért is volt szükség, mert a testről így tudták eltávolítani a szennyeződéseket.

A mumifikálás következő lépése a belső szervek eltávolítása volt. Ezt a has bal oldalán lévő kis bemetszésen keresztül végezték. A szerveket ezután edényekbe helyezték, amelyeket Hórusz négy fiának fejével díszítettek, akikről úgy hitték, hogy megvédik a szerveket.

A tüdőt a sakálfejű isten, Duamutef fejével, a gyomrot az emberfejű isten, Imsety fejével, a beleket a páviánfejű isten, Hapy fejével, a májat pedig a sólyomfejű isten, Qebehsenuef fejével ellátott edénybe tették.

Ezután következett az agy eltávolítása a koponyából. Az agynak a túlvilági életben nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, ezért kidobták. Ahhoz, hogy a test károsodása nélkül eltávolítsák, a balzsamozók egy kis bemetszést ejtettek a koponya tövénél, a fej hátsó részének közelében. Ezután egy bronzból vagy vasból készült hosszú, kampószerű szerszámmal áttörték a csontot, és így jutottak el az agyhoz. Ezután a szerszámmal széttörték az agyat, és az orron keresztül kihúzták. Érdemes megjegyezni, hogy az agy eltávolítása nem mindig volt sikeres, és néha az agy egyes részei visszamaradtak. Ezt nem tartották jelentős problémának, mivel az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy a szív a legfontosabb szerv, és ez volt az egyetlen, amely a mumifikálás során a testben maradt.

A belső szervek eltávolítása után a test üregét különféle anyagokkal töltötték ki, például vászonnal, fűrészporral vagy gyantával átitatott kötésekkel. Ez a lépés segített visszaállítani a test természetes alakját, amely a belső szervek eltávolítása során torzult volna el. A kitöméshez használt anyagok emellett segítettek kiszárítani a testben maradt nedvességet, megelőzve ezzel a rothadást és megőrizve a múmiát.

A testet ezután natron segítségével dehidratálták, amely egy olyan, a természetben előforduló só, amelyet Egyiptomban bőségesen találtak. A testet 40 napig natronba borították, amely idő alatt a só felszívta az összes nedvességet a testből. Ez a folyamat megakadályozta a test bomlását, és segített megőrizni a túlvilági életre.

Miután a testet kiszárították, eljött a balzsamozás ideje. Ennek során különböző olajokat, gyantákat és balzsamokat alkalmaztak, hogy segítsék a test megőrzését. A balzsamozók ezekkel az anyagokkal masszírozták be a testet, majd vászonkötésbe csomagolták. A kötszerek közé amuletteket is helyeztek, amelyekről úgy hitték, hogy a fáraót szolgálják a túlvilágon.

A mumifikálási folyamat utolsó lépése volt a szájnyitás szertartása. Ezt a szertartást azért végezték, hogy a fáraó szelleme a túlvilágon is használhassa érzékszerveit. A szertartás során a balzsamozók egy speciális eszközzel megérintették a múmia száját és szemét, jelképesen megnyitva azokat. Úgy hitték, hogy a fáraó lelke ezt követően képes lesz használni az érzékeit.

Miután a mumifikálási folyamat befejeződött a testet egy szarkofágba helyezték, és egy sírba temették. A sírboltot megtöltötték a fáraó összes holmijával, beleértve az élelmet, a ruházatot és a Halottak Könyvét, amely a fáraó szellemét a túlvilágon átvezető varázsigék gyűjteménye volt.

A mumifikálás folyamata drága és időigényes volt, és általában a társadalom gazdag és elit tagjain hajtották végre. A mumifikálás tényleges folyamatát jellemzően képzett személyek egy csoportja, az úgynevezett balzsamozók végezték. A balzsamozók a társadalom nagy tiszteletnek örvendő tagjai voltak, akiknek évekig tartó képzésen kellett részt venniük, hogy elsajátítsák a mumifikálás technikáját. Általában papok voltak, akik a templomokban dolgoztak, és az elhunytak gondozásáért feleltek. A mumifikálási folyamat során szigorú vallási és rituális gyakorlatokat kellett követniük, hogy az elhunyt lelke boldogulhasson a túlvilágon.